|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Mi várat magára Magyarországon?
|
München, 1989. január 8. (SZER, Világhíradó) - Pozsgay Imre államminiszternek az MSZMP legitimitásáról és a párbeszédről tett nyilatkozatát most Kemény István idézi és kommentálja Párizsból. - A jogállam és a kiegyezés programjával lépett fel Pozsgay Imre a novemberi országgyűlésen. Nézeteit részletesebben fejtette ki a decemberben közzétett Októberi kérdések című kötetben, amelynek alcíme: Pozsgay Imrével beszélget Bíró Zoltán, és kiadója: Eötvös- Püski. - A súlyos legitimációs deficittel küzdő hatalom nehezebb helyzetben van, mint a legsúlyosabb deficittel bajlódó költségvetés - mondta Pozsgay a Parlamentben. Az Októberi kérdésekben is kijelentette, hogy a pártnak most rosszul megy a sora, mert még a legitimitását is kétségbe vonják. Hozzátette, hogy szabad választás esetén kiszoríthatnák a pártot. És ez szerinte nem volna jó az országnak. - "Egy időre legalább tiszteletben kellene tartani azt a tényt, hogy pillanatnyilag van egy kormányzó párt, amelyiknek egyfajta államigazgatási kontinuitást fenn kell tartania, hogy egyáltalán választásról lehessen beszélni." Ebben az összefüggésben mondja más helyen: - "Én csak eggyel szeretnék azonosulni, hogy nagyobb baj ne jöjjön most már erre a népre. Ezért olyan átmeneti szakaszra lenne szükség, amelyben úgy lehetne előkészíteni a kiegyezést, hogy közben elkerülhessük a nagyobb megrázkódtatást." Alighanem a spanyol példa lebeg Pozsgay szeme előtt. Mint tudjuk, Spanyolországban a legteljesebb folyamatosság jegyében és keretében tértek át a diktatúráról a parlamenti demokráciára. A folyamatosságon kívül egy másik szempontot hangsúlyozott Pozsgay. Az ő fogalmazásában: - "A vezető, hatalmon lévő párt a rendszer folyamatosságának a garanciája, és az ország nemzetközi kötelezettségének a kifejezője. Bizonyos értelemben nemzeti létfeltétel az is, hogy ebből a szerepéből ne lépjen ki, mert akkor az elfogadtatása több irányban igen nehéz lenne." Ezen a két érven alapul Pozsgay következő mondata: - "Azt én történelmi tragédiának és katasztrófának tartanám, ha most eleve úgy mennénk bele egy választásba, hogy az magában hordozná esetleg a Magyar Szocialista Munkáspárt lesöprésének a lehetőségét." Az átmeneti szakaszban - Pozsgay szerint - Magyarországon olyanféle alkotmányos rendre lenne szükség, mint amilyen a XVIII. század Angliájában jött létre. Vagyis a párt uralkodnék, de nem kormányozna. Ebben az elképzelésben a kormány függetlenednék a párttól. Jelenleg a kormány a párttól kapja programját, és nincs is más feladata, mint ennek a programnak a végrehajtása. Ehhez azonosulnia kellene a programmal, de képzelhető - mondja Pozsgay -, hogy milyen mélyek a meggyőződések, amelyek ezt a helyzetet kísérik. A Pozsgay terve szerinti kormány maga határozná meg programját, és azt a legteljesebb nyíltsággal terjesztené a parlament és az ország elé. Maga a parlament, legalább az átmeneti időben, kiegyezés útján jönne létre. Az első lépés a párbeszéd a társadalmi erőkkel, illetőleg a független szervezetekkel. A párbeszéd eredményeképpen a hatalom és a független szervezetek előre megállapodnának a parlamenti helyek elosztásában. Az Országgyűlésben tehát képviselettel rendelkeznék a párt is, az ellenzék is, és helyet kapnának azok a szervezetek is, amelyek a kettő között állnak. Ez utóbbiaknak koalíciót ajánl Pozsgay, tehát részvételt a kormányban. - "A jelenleg működő hatalmi centrum újfajta szövetségi elképzelésbe illeszti a terveit, és felkínálja a hatalom gyakorlásában való részvételt azoknak a társadalmi erőknek, amelyek ezt vállalják a párbeszéd és az első kiegyezés után. Eközben tudomásul kell venni azt is, hogy lesznek jelentős erők, amelyek ebben a kiegyezésben nem kívánnak részt venni, hanem ellenzékként akarnak szerepelni. Ez is része lehet egy korrekt kiegyezésnek." Pozsgay egész tervében a párbeszéd áll az első helyen. Ez a párbeszéd azonban még mindig várat magára. +++
1989. január 8., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|