|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Ónodi és Muszil százszázalékos ... (2. rész)
|
A nappali egyetemista Élő Róbert egy ezüst- és négy bronzérmével igazolta szombati előkelő helyezését, mig Pánczél Miklós csalódást jelentő 9. helye után vasárnap három szerenkénti ezüsttel vigasztalódhatott.
A sportakrobatikában a ceglédi női páros a kombinált gyakorlataban is messze jobb volt vetélytársainál.
Az Inter-Európa Bank Kupát a négy összetett bajnok kapta meg, mig az Állami Biztositó életjáradék kötvényeit az év legjobbjainak és edzőiknek Guczoghy György Európa-bajnok adta át.
Az év legjobbjai: Ónodi Henrietta (edző: Unyatyinszki házaspár) Fajkusz Csaba (Sági László) Muszil Zsuzsa (Szántai Judit) Matus Diana (Kuba Tibor)
Eredmények:
A szerenkénti döntők végeredménye:
Férfiak: -------- Talaj: 1. Fajkusz Csaba (U. Dózsa) 9.45 pont 2. Boda László (Bp. Honvéd) 9.35 3. Élő Róbert (U. Dózsa) 9.30
Lólengés: 1. Fajkusz 9.725 pont 2. Pánczél Miklós (Dunaferr) 9.55 3. Csollány Szilveszter (U. Dózsa) 9.45
Gyürü: 1. Csollány 9.80 pont 2. Fajkusz 9.65 3. Boda és Élő 9.525-9.525
Ugrás: 1. Supola Zoltán (Dunaferr) 9.475 pont 2. Pánczél 9.45 3. Élő 9.25
Korlát: 1. Supola 9.70 pont 2. Élő 9.625 3. Csollány 9.525 (folyt.köv.)
1990. december 16., vasárnap 15:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|