|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Tornászmesterek évzárója (1. rész)
|
1990. december 14. péntek (MTI) - Amolyan csattanóként az év végére maradt az egyik legrangosabb hazai tornászverseny, a mesterfokú bajnokság, amelyet a Magyar Tornász Szövetség fennállása óta először együtt rendez meg mind a négy szakágban. A Tornacsarnokban szombaton és vasárnap egy helyszínen és egy időben lép a szőnyegre és a szerekhez a magyar tornasport ,,krémje,,. Egy-egy tucat férfi és női szertornász, valamint RSG-s és három sportakrobatikai női páros száll harcba az érmekért és az Inter-Európa Bank Kupáért.
A szezonzáró bajnokság vonzó lehet már csak azért is, mert a hazai közönségnek nem sokszor adódik lehetősége arra, hogy ,,élőben,,, testközelből láthassa a nemzetközileg is eredményes válogatottakat. A legnagyobb érdeklődésre minden bizonnyal Ónodi Henrietta szereplése tarthat számot. A békéscsabaiak 16 éves Európa-bajnoknője és Világ Kupa-győztese - kimondva-kimondatlanul - talajon és ugrásban talán a világ legjobbjának számít, de az összetettben is joggal pályázik bármely világverseny dobogós helyére. Ezt bizonyítja, hogy a múlt hétvégi rangos DTB Kupán Stuttgartban az összetettben és az említett két szeren is nyerni tudott.
A férfiaknál a legmagasabb pontszámra - hibátlan bemutatás esetén - Fajkusz Csaba virtuóz, hármas repülőelemet tartalmazó nyújtógyakorlatával és Csollány Szilveszter EB-bronzot ért gyűrűprodukciójával pályázik.
A mesterfokú címvédők közül Fajkusz Csaba, Pánczél Miklós és Ónodi Henrietta ismételheti meg tavalyi sikerét. A legutóbbi győztesek közül Borkai Zsolt és Kovács Krisztina időközben visszavonultak, míg Takács Gyula és Hegyes Csaba sérülés miatt hiányoznak az indulók közül.
A ritmikus sportgimnasztikázóknál és a női párosoknál az EB-n, illetve VB-n eredményesen szerepelt Muszil Zsuzsa és a Máté Judit, Virág Kinga kettős a bajnoki cím várományosai. Érdekesség, hogy e két szakágban ez lesz az első mesterfokú vetélkedés.
A mesterfokú bajnoki cím védői:
férfiak: összetett: Borkai Zsolt és Fajkusz Csaba talaj: Takács Gyula lólengés: Pánczél Miklós gyűrű: Csollány Szilveszter ugrás: Takács Gyula korlát: Takács Gyula nyújtó: Hegyes Csaba (folyt.köv.)
1990. december 14., péntek 11:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|