|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai évkönyv 1990
|
1990. február 28., szerda - Magyarország politikai évkönyve
1990 címmel adta közre az Aula Kiadó és az Országos Műszaki
Információs Központ és Könyvtár azt az új politikai kiadványt,
amelyet szerdán mutattak be a sajtó képviselőinek a Marx Károly
Közgazdaságtudományi Egyetemen.
Mint azt Halász Géza, az Aula Kiadó igazgatója elmondta: a könyvet 20 ezer példányban jelentették meg, csaknem 700 oldalon, s viszonylag elfogadható - a diákok számára is elérhető - áron. A kötetben olyan neves szerzők cikkeit olvashatják az érdeklődők, mint Lengyel László, Solt Ottília, Ágh Attila, Hankiss Elemér, Gombár Csaba, Bihari Mihály, ifj. Fekete Gyula, Pozsgay Imre és Tomka Miklós.
A kiadvány négy fő részre tagolódik. Az elsőben: közérthető formában és stílusban megírt rövid tanulmányok adnak képet a múlt évről. A második részben az összes lényeges politikai információ helyet kapott. Például: az eseménykrónika, a sajtószemle, a pártok vezetőinek nyilatkozatai különböző aktuális politikai kérdésekről. A harmadik rész az országban készített politikai közvéleménykutatási adatokat tartalmazza, míg a negyedik részben a legfontosabb politikai dokumentumok találhatók. Így többek között a választásokon induló politikai pártok programjai és azok az adatok, amelyek segíthetik a közelgő szavazáson a választópolgárok döntését. (MTI)
1990. február 28., szerda 10:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|