|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Hogyan tovább a Csepel Autóban? - Szigetszentmiklósi
nézőpontból a járműipari ágazat (1. rész)
|
1990. február 12., hétfő - Számos régi feszültséget élezett
ki, sőt komoly gazdasági és már foglalkoztatási gondokat is okoz a
hazai járműipar vállalatai között a rubel elszámolású export január
18-i stopja. Az Ikarus értékesítési lehetőségének korlátozásából
származó fizetésképtelensége továbbgyűrűzve a Csepel Autón át a
Rábáig az egész járműipari vertikum működését veszélyezteti, egyben
megkérdőjelezi a gazdálkodás eddigi gyakorlatát - legalábbis így
látják ezt a három egymásra utalt vállalat egyikénél, a
szigetszentmiklósi Csepel Autógyárban, ahol Kosaras Csaba
vezérigazgató-helyettest kérdezte a témáról az MTI tudósítója. Való
igaz - mondta el a vállalati vezető -, hogy 400 millió forinttal
tartoznak a győri Rába gyárnak, s emiatt, amint ez a nyilvánosság
elé került, néhány napig nem kaptak motorokat és futóműveket
Győrből, s két napig állt a szerelősoruk. Azért nem tudnak a
győrieknek fizetni, mert legnagyobb vevőjük, az Ikarus - amely
gyártmányaik 85 százalékát értékesíti - tavaly november óta tartozik
a kiszállított alvázak árával, csaknem 1 milliárd forinttal. Az
iparágazat működése érdekében, a Csepel Autógyár kezdeményezésére
Győrből ismét érkeznek raktáron levő motorok Szigetszentmiklósra, a
termelés tehát - ha kisebb teljesítménnyel is - folyik. A hitelre
való finanszírozás és raktárra termelés azonban csakis átmeneti
lehet, hiszen nagyon is kérdéses, hogy az Ikarus mikor és hogyan
tudja kiegyenlíteni számláját, megkapja-e az egyedi engedélyt a
kiszállításra.
A Csepel Autógyár vezérigazgató-helyettese szerint újra kell gondolni a kormányzat által teremtett és most magára hagyott járműipari vertikum sorsát, és abban a Csepel Autógyár jövőjét. Magyarországon az autóbusz gyártást a KGST gyártásszakosítási programja alapján alakították ki, és a Szovjetunió igényeire alapozták. Az éves termelési mennyiségeket államközi szerződésekben határozták meg, amelyet negyedéves bontásban ütemterv szerint teljesítettek. Ebben a helyzetben a Csepel Autógyár mint az Ikarus egyik beszállítója működött, vállalati mozgástere, piaci kitekintése, amely esetleg a fejlesztéseket befolyásolhatta volna, nem volt, vagy nagyon szűken volt.
A kiszolgáltatott helyzet ellen a Csepel Autógyár vezetése néhány éve kezdetben tétova, majd egyre tudatosabb lépéseket tett és tesz. (folyt.köv.)
1990. február 11., vasárnap 14:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|