|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki pártok külföldi kapcsolatai
|
München,1989.december 16. (SZER, Világhiradó)- Kasza László: - Egy idézettel szeretném kezdeni. A Szövetségi Köztársasági Kancellári Hivatal államtitkára mondta szerdán, idevonatkozó kérdésre, amikor a kormány üléstermében fogadta öt magyar ellenzéki párt képviselőit: "A kancellár úr üzenetét is továbbítom amikor kifejezésre juttatom örömünket, hogy demokratikus magyar pártok képviselőit üdvözölhetjük Bonnban. Nekünk egyáltalán nem jelent nehézségeket új arcokat látni hivatalos magyar tárgyaló küldöttségekben és nem fog nehézséget jelenteni, ha a parlamenti választások után, annak eredményeként teljesen kicserélődnek eddigi tárgyalópartnereink. Számomra talán már nem is lesznek teljesen újak az arcok, hiszen ki tudja, talán az itt jelenlevők közül is felelős állásba kerülnek néhányan. Ismétlem, nem nehézség, hanem könnyebbség olyan politikusokkal tárgyalni, akiket népük demokratikusan választott, így maguk mögött tudhatják a társadalmat." A kancellári hivatal államtitkárának idézett szavai érzésem szerint a legfontosabb megállapodások közé tartoznak azon az egy hetes tárgyalássorozaton, amelyet a Hannoveri Magyar Egyesület szervezésében, az Alsó-szászországi Kereszténydemokrata Párt meghívására a magyar ellenzéki pártok képviselői folytattak Bonnban és Hannoverben. Amikor ezeket a szavakat mikrofonba mondom a látogatás még nem ért teljesen véget, hiszen vasárnap késő este még Kelet-Berlinben is terveznek megbeszéléseket az ottani demokratikus erők képviselőivel, de az eddigi események mára lehetőséget adnak arra, hogy a Gondolatforgató mai adásában részletesen beszámoljunk magyar ellenzéki pártok ezen első, szervezett, hivatalos, külföldi szerepléséről.+++
1989. december 16., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|