|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Néhány nap alatt több milliárd rendkívüli lakáshitel-
törlesztést fizetett be a lakosság
|
1990. január 5., péntek - Az Országos Takarékpénztár
fiókjainál most összesítik a kedvezményes lakáshitelek
törlesztéseként, a múlt év végén, néhány nap alatt a lakosság által
befizetett összegeket.
Ismeretes, hogy a Parlament decemberi ülésszakán döntöttek arról: 1990-től kamatadót kell fizetni a kedvezményes lakásépítési és -vásárlási hitelek után. Ám aki vállalkozott a hátralék idő előtti törlesztésére december 28-áig, az nemcsak a többletkiadásoktól mentesült, hanem adóssága 45 százalékát elengedték. Ezért érthető, hogy az OTP fiókjainál országszerte megindult az invázió, volt olyan kirendeltség, ahol naponta több ezer ügyfél fizette be adósságát. Ma még nem tudják pontosan, mennyire rúg majd a befolyt összeg.
Annyit elmondtak az OTP-nél, hogy az adósok korábban is éltek a már néhány éve biztosított lehetőséggel; 1989 elejétől szeptember végéig például 2,4 milliárd forint rendkívüli hiteltörlesztést fizettek be. Várható, hogy az év utolsó napjaiban befizetett összeg ennek többszöröse lesz.
A pontos adatokat egyébként már csak azért sem tudják, mert lehetővé tették - elkerülendő a zsúfoltságot az OTP-fiókoknál, ami igazán nem sikerült -, hogy postán lehessen befizetni a pénzt, a posta viszont csak néhány hét alatt továbbítja az összegeket. Az OTP-nél kezelt lakásvásárlási hitelek összege - a november végi adatok szerint - 252,9 milliárd forint volt, ez az összeg azóta feltehetően jelentősen megcsappant.
A lakáshiteleket ma már nem az Országos Takarékpénztár, hanem a költségvetés lakásalap-szervezete kezeli, így azzal a pénzzel, amely az utóbbi napokban-hetekben folyt be, szintén ez a szervezet gazdálkodik. (MTI)
1990. január 5., péntek 17:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|