|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
NKK - kormányprogram, alkotmánymódosítás (1. rész)
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. december 16. szombat. (MTI-tud) - A szovjet kormány gazdaságszanálási reformterve, illetve az új választási törvénnyel összefüggő alkotmánymódosítás feletti vitával folytatta szombaton ülését a Népi Küldöttek 2. Kongresszusa. A kedden nyílt parlamenti ülésszak ötödik munkanapján le is zárult e két napirendi pont vitája, s a küldöttek a jövő héten szavaznak az előterjesztésekről.
A Kreml Kongresszusi Palotájában szombaton már negyedik napja folyt az ülésszak kulcskérdéseként számon tartott kormányprogram vitája. A délben berekesztett vitában összesen csaknem négyszázan kértek szót, s 162-en - beleértve a szekcióüléseket is - fel is szólalhattak. A hozzászólások bővelkedtek a kritikai észrevételekben, néha a személyeskedésig fajuló bírálatokban, de végül is két álláspont kristályosodott ki. A radikálisabb szerint a kormány programja túlságosan óvatos, határozatlan, sokkal gyorsítottabb ütemben kellene bevezetni a szabadpiacot, a magántulajdont, s legalább az állami tulajdon egy részét magánkézbe kell adni a mielőbbi fellendülés érdekében. A fontolva haladók - a többség ezt az álláspontot képviselte - csak a program egyes pontjait bírálták, de egyetértettek a kisebb társadalmi feszültséggel járó, a robbanást elkerülő, szakaszos reformok gondolatával. Nyikolaj Rizskov kormányfő zárszavában - és a TASZSZ hírügynökségnek adott nyilatkozatában - elégedetten állapította meg, hogy a küldöttek többsége alapjában támogatásáról biztosította a kormány programját. Ennek értelmében 1990-92 között kerülne sor az adminisztratív gazdaságirányítási rendszer teljes felszámolására, s a következő három évben, 1995-ig a piacgazdálkodás széles körű bevezetésére. Utalt arra, hogy a Legfelsőbb Tanács által kidolgozandó gazdasági törvényekkel párhuzamosan új arculatot kap a hat évre tervezett szovjet gazdasági program is. - Tudjuk, hogy a kormány programja nem mentes a hiányosságoktól, de maximálisan figyelembe veszi lehetőségeinket, meghatározza a fejlődési szakaszokat, támpontokat ad a továbblépéshez - jelentette ki. Rizskov hitet tett a felvázolt program mellett, s egyes képviselőknek az ő személyét is érintő vádjait visszautasítva hangsúlyozta, hogy teljes felelősséget vállal érte, noha nemcsak ő vett részt kidolgozásában. - Amennyiben a kormányprogramot nem hagyják jóvá, akkor más embereknek kell az új programot kidolgozniuk - mondta.(folyt.)
1989. december 16., szombat 18:49
|
Vissza »
|
|
NKK - kormányprogram, alkotmánymódosítás (2. rész)
|
Rizskov zárszavában külön kitért Borisz Jelcin és Gavriil Popov felszólalására, s úgy vélekedett, hogy azokban nem található konstruktív elem, túl sok az általános frázis és az ellentmondás. - Ha valaki jegyrendszert követel, majd néhány mondattal később már arról beszél, hogy telített piacra van szükség, akkor ez nem gazdasági program - jelentette ki a kormányfő. Szólt arról is, hogy egyes hozzászólások csak úgy hemzsegtek az éles bírálatoktól, de sajnos hiányoztak belőlük a konstruktív javaslatok, elemek. Emellett határozottan visszautasította az agrárképviselőknek azt a személyeskedő vádját, hogy a kormányfő ellensége a mezőgazdaság fejlesztésének. A szovjet vezető nem értett egyet a gyorsabb haladást sürgető ,,ultrabaloldali,, radikálisokkal, de a mérsékeltebb reformütemet szorgalmazó nézetekkel sem. Szavai szerint szó nincs arról, hogy az igazi reformokat most három évre elhalasztanák, ugyanakkor utalt arra is, hogy a súlyos válságból való kilábalásra egyesek által javasolt ,,sokkterápiáért,, nagyon drága árat kellene fizetnie a lakosságnak. Megítélése szerint a kormányprogramról való döntést nem szabad halogatni, mint azt például a régióközi küldöttcsoport képviselői ajánlják a legfontosabb kérdések kapcsán, hiszen az a cselekvésképtelenséget jelentené, s nem járulna hozzá az ország helyzetének stabilizálásához. Rizskov zárszavát követően a következő napirendi pontként a választási törvénnyel kapcsolatos alkotmánymódosítást vitatta meg a kongresszus. Anatolij Lukjanov elnökhelyettes előterjesztésében emlékeztetett arra, hogy e törvényt előzetes hatállyal már elfogadta a Legfelsőbb Tanács, hogy lehetővé tegye a köztársaságok számára a helyhatósági és köztársasági választások mielőbbi megszervezését. Utalt egyebek között arra az újdonságra is: a köztársasági választótörvényekben nem teszik kötelezővé, hogy a társadalmi szervezeteknek mandátumokat biztosítsanak a helyi hatalmi szervekben. Ezt a szombat esti ülésen bírálta is néhány felszólaló, mivel értékelésük szerint csak így lehetne biztosítani, hogy a társadalom minden rétege képviselethez jusson. E napirendi pont vitájában azonban nem hangzottak el érdemi javaslatok, indítványok, ezért a vitát lezárták, s a kongresszus a jövő héten szavaz az alkotmánymódosításról.+++ sy/e rg
1989. december 16., szombat 19:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|