 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Csehszlovákia - CSEMADOK KB-ülés (1.rész)
|

Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. december 7. csütörtök (MTI-TUD) - A csehszlovákiai magyarság kulturális szervezete, a CSEMADOK képviseletet kér a magyar nemzetiség számára az átalakítandó szlovák kormányban. Ezt szerdán a CSEMADOK Központi Bizottságának öt tagú küldöttsége közölte Pavel Hrivnák szlovák miniszterelnökkel.
A CSEMADOK KB szerdai pozsonyi rendkívüli ülésén újjáválasztotta vezetőségét, és rehabilitálták és visszavették mindazokat, akiket a prágai tavasz elfojtása után zártak ki a CSEMADOK vezető szerveiből. A CSEMADOK központi bizottsága támogatja a csehszlovákiai megújulási folyamatot, csatlakozik a Polgári Fórum és a Közvélemény az Erőszak Ellen mozgalmak törekvéseihez és fel kívánja vállalni a csehszlovákiai magyarság érdekeinek képviseletét és védelmét. A CSEMADOK KB a pozsonyi rendkívüli ülésén tiszteletbeli elnökévé választotta Dobos László írót, aki 1969-70-ben tárca nélküli miniszterként a nemzetiségi ügyekért felelt a szlovák kormányban és a ,,normalizáció,, idején távolították el a politikai életből. A CSEMADOK elnökévé ismét Sidó Zoltánt választották meg, aki az elmúlt években a lehetőségekhez képest igen bátran és határozottan lépett fel a csehszlovákiai magyarság érdekeinek a védelmében ls szorgalmazta alkotmányos jogaik gyakorlati érvényesítését. A CSEMADOK KB elnöksége huszonegy tagú. Alelnök lett dr. Szabó Rezső jogász, a szlovák nemzeti front (parlament) egykori alelnöke, aki az 1968-as időszakban a CSEMADOK vezető titkára volt. A CSEMADOK KB szerdán Sidó Zoltán elnök vezetésével öt tagú delegációt küldött Pavel Hrivnák szlovák miniszterelnökhöz, hogy tolmácsolja a CSEMADOK KB plénumának azt a javaslatát, hogy az új szlovák kormányban képviseltetve legyenek csehszlovákiai nemzetiségi kisebbségek is. Hrivnák kérésére a CSEMADOK küldöttsége előterjesztette a CSEMADOK KB javaslatát a magyar nemzetiség kormánybeli képviseletét illetően. (folyt.)
1989. december 7., csütörtök 08:33
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|