|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom alakuló ülése (5. rész)
|
Valamennyi felszólaló hangjában érezhető volt az aggodalom, de egyúttal reménykedve szóltak a demokratikus Magyarország megteremtésének békés lehetőségéről. Ahogy Sántha Ferenc író fogalmazott: véráldozat nélkül kell végigmenni a szakadék szélén. A Magyar Demokrata Fórum egyik tagja keményen bírálta az Ellenzéki Kerekasztalt, mert az meg akarja fosztani a népet attól a lehetőségétől, hogy közvetlen módon válassza meg a köztársasági elnököt. A nagygyűlés résztvevői ezt követően megalakultnak nyilvánították a Demokratikus Magyarországért Mozgalmat, s elfogadták az alapító nyilatkozatot, valamint az ideiglenes működési szabályzatot. A mozgalom ideiglenes elnökévé közfelkiáltással Pozsgay Imrét választották meg. Az elnökség tagja lett Bihari Mihály egyetemi tanár, Király Zoltán országgyűlési képviselő és Vigh Károly a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság elnöke. A főtitkári teendőket Gazsó Ferenc egyetemi tanár látja el. Pozsgay Imre rövid zárszavában a tisztségviselők nevében megköszönte a bizalmat. Hangsúlyozta, hogy megbizatásuk ideiglenes jellegű, ennek a folyamatnak a demokratikus lezárása a küldöttgyűlés feladata lesz majd. Az ezt követő nemzetközi sajtótájékoztatón Pozsgay Imre válaszalt az újságírók kérdéseire. A visszarendeződés veszélyével kapcsolatban elmondta, hogy minél többen figyelmeztetnek erre, annál kisebb a veszély. Ám az is igaz, hogy vannak olyan irányzatok, amelyek meggyőződéssel kötődnek egy korábbi berendezkedés viszonyaihoz. S képviselőik között akad, aki az erőszaktól sem riad vissza. Egyedül ők azonban nem jelentenek igazi veszélyt, de a szélsőséges megnyilvánulások, bármely oldalról jönnek is, nagy zavart kelthetnek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a DMM a választásokon állít-e majd jelölteket, Pozsgay Imre kijelentette: a mozgalom nem kíván részese lenni a választási küzdelemnek. Ha az MSZMP kongresszusán a reformkommunisták nem kerülnének a párt centrumába, elképzelhető-e, hogy a DMM ad majd otthont nekik - kérdezte az MTI munkatársa. Pozsgay Imre válaszában azt hangsúlyozta: nincs olyan aggodalma, hogy a reformerőknek visszavonulási terepet kellene szervezni. A DMM szívesen látja sorai között az MSZMP reformereit, miként más pártok képviselőit is. Hozzátette azonban, hogy a DMM párttá szerveződését a mai politikai helyzetben nem lehet kizárni. Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Központi Bizottság tudott a mozgalom megalakulásáról, s a párt reformerői rokonszenveznek a DMM-el, erről tanúskodik Nyers Rezső üdvözlő távirata is. (MTI)
1989. szeptember 16., szombat 16:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|