|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának ülése (1. rész)
|
1989. augusztus 28., hétfő - A Budapesten épülő 600 tanácsi lakásból - a tervnek megfelelően - az év első felében 175-öt adtak át az építők, az egyéb állami beruházásban készülő 1380 bérlakásból pedig 250-nel készültek el. A telepszerűen épülő 5600 magánerős lakásból viszont mintegy 200-zal kevesebb, 1188 építése fejeződött be, közülük 161 otthon kerületi beruházásban valósult meg. Egyebek között ezt állapíthatta meg a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága hétfői ülésén, a kiemelt beruházásokról tárgyalva.
A testületet az illetékes főosztályok tájékoztatták a lakóházfenntartás helyzetéről. Eszerint június végén mintegy hat és félezer lakás felújításán dolgoztak a szakiparosok. Az egészségügyi beruházások közül jól halad a János kórház fül-orr-gégészeti pavilonjának rekonstrukciója, ezzel szeptember végére kell végezniük az építőknek. Az idei tanévre készülő tanintézmények közül csupán a XII. kerületi Városmajor utcai gimnázium építésénél adódtak gondok. Az új fővállalkozó, az Uniszer Kft. vezetésével az alvállalkozók folyamatosan dolgoznak. A tantermekben szeptember elején megkezdődhet az oktatás. Az észak-déli metróvonal harmadik szakaszán a tervezett ütemnek megfelelően készülnek a munkák. A Gyöngyösi úti állomásnál a bal oldali vágány építésével déli irányból már elérték az állomást, az újpesti vasúti megállóhelynél az oldalfalak szerelését és zsaluzását végzik. A Bajcsy-Zsilinszky úti állomás és vonalszakasz térségében a gyalogos aluljáró födémbetonozásával készültek el. Megfelelő ütemben halad az M3-as csomópont és a Thököly út közötti szakasz építése. A kétszer négysávos útpályáját a tervek szerint szeptember 30-án adják át a forgalomnak. A Határ úton a még hiányzó három gyalogos felüljáróval az idén kell elkészülni. A végrehajtó bizottság ezután a budapesti fürdőhálózat korszerűsített rekonstrukciós és fejlesztési koncepcióját vitatta meg. A gondok közismertek: a fürdőhálózat kiépítése nem tartott lépést a főváros fejlődésével, elmaradtak a korszerűsítések, s romlott a karsztvíz-készlet minősége. Budapesten a karsztvizek, hévizek kitermelési helyein a tatai-dorogi bányászattal összefüggésben csökkent a vízhozam, hőfokcsökkenés és vízminőségváltozások észlelhetők. Az utóbbi két évben - a Dunántúli középhegységben erőltetett bányászati vízkitermelés hatására - fokozottabb veszélybe került a térség hidrogeológiai vízmérleg-egyensúlya. (folyt.köv.)
1989. augusztus 28., hétfő 17:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának ülése (2. rész)
|
A koncepció 25-30 éves távlatra határozza meg az illetékes szervek előtt álló feladatokat. A meglévő fürdők rekonstrukciójára mintegy ötmilliárd forintot kellene fordítani. Új fürdők építésére a II., a III., a XI., a XIV., a XV. és a XVIII. kerületben jelöl meg alkalmas helyszínt a tervezet. A koncepció szerint 40-45 tanuszoda építésére lenne szükség az elkövetkező három évtizedben. A fürdő-rekonstrukciók közül a legsürgősebb feladat a Széchenyi gyógyfürdő teljes felújítása. A versenytárgyalások eddig eredménytelennek bizonyultak. A legfrissebb hír: külföldi működő tőke bevonásával az év végéig elkészül az a műszaki, gazdasági és szervezési javaslat, amely alapján megújulhat a patinás fürdő. Elodázhatatlan tennivaló a Lukács gyógyfürdő rekonstrukciója, valamint a török fürdők, a Király, a Rác és a Rudas helyreállítása. A testület foglalkozott a második hulladékhasznosító-mű beruházásának előkészítésével. A végrehajtó bizottság - környezetvédelmi megfontolások alapján - a XX. kerületi Ócsai úti ipari területet tartja alkalmas helyszínnek. A környezeti hatásvizsgálat legalább egy évet vesz igénybe, így az eredménye csak 1990. májusában válhat ismertté. A végrehajtó bizottság a kerületi ügyfélszolgálati irodák fejlesztésére csaknem ötvenmillió forint kiutalásáról határozott, a szükséges pénzt a helyi tanácsok pályázat útján nyerhették el. (folyt.köv.)
1989. augusztus 28., hétfő 17:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának ülése (3. rész)
|
A végrehajtó bizottság két hónapon belül immár másodszor foglalkozott a XI. kerületben jóváhagyott helyi lakásépítési támogatások mértékével, indokoltságával. A kerületi vezető ügyész óvása nyomán júliusban nyolc esetben semmisítették meg a helyi tanács végrehajtó bizottságának döntését, a mostani ülésen pedig négy határozatot bíráltak felül. A Fővárosi Tanács lakáspolitikai főosztályán szerzett értesülés szerint manipuláció nem történt, vesztegetésről, bármiféle előny elfogadásáról vagy befolyásolásról nincs tudomása az illetékeseknek. A helyi támogatások odaítélésénél főleg jogszabály-értelmezési probléma merült fel. A XI. kerületi testület döntése ellentmond a jelenlegi szabályozásnak. A helyi végrehajtó bizottság úgy ítélte meg, hogy a kérelmezők szociális és anyagi helyzete indokolná a támogatást, a szabályozás kötöttségei azonban arra nem adtak lehetőséget. A vizsgálatok viszont arra is rávilágítottak, hogy több család indokolatlanul kapott volna támogatást, mert az egy főre jutó jövedelmük jelentősen meghaladta az előírt határokat. Helyi támogatás címén a ,,megóvott,, 12 esetben 3,3 millió forint odaítéléséről döntött a XI. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága, a pénzt azonban egyetlen esetben sem fizetheti ki. A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága bár megsemmisítette a helyi tanács döntését, a sajátos jogszabály-értelmezést jelzésszerűnek értékelte, amely néhány esetben alátámasztja az egyébként már megkezdett jogszabály-módosítási eljárást. A Fővárosi Tanács a lakásügyi rendelet módosítását szeptemberi ülésén tűzi napirendre. Indokoltnak tartja például a jogosultság jövedelmi-vagyoni határainak felemelését legalább az infláció mértékével arányban. Az elképzelések szerint az egy főre jutó helyi támogatás mértékét 20-40 százalékkal kellene növelni. Nagyobb döntési önállóságot szánnak a helyi tanácsoknak, s gondolkodnak azon is, hogy bővítsék azoknak a lehetőségeknek a körét, amelyekre igényelhető helyi támogatás. A testület fontosnak tartja hangsúlyozni: a tanácsok nem csupán jogalkotó, hanem jogalkalmazó szervek is, így a szabályoktól eltérő döntéseket nem hozhatnak. Az ilyen határozatok joggal sértik az állampolgárokat. A végrehajtó bizottság ülésén felmerült a személyi felelősségrevonás kérdése is, ettől azonban eltekintettek, mert a szabályozás valóban módosításra érett. (MTI)
1989. augusztus 28., hétfő 18:37
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|