|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly nyilatkozata a zágrábi tv-ben (1.rész)
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1989. március 7. (MTI-tud.) - A zágrábi televízió hétfőn este, fő adásidőben közel egyórás műsort sugárzott a magyarországi változásokról. A műsorban vezető helyen Grósz Károly válaszolt az ismert horvát publicista, Dane Rosko több kérdésére, köztük a következőre: ,,nem fél-e Ön attól, hogy a többpártrendszer bevezetésével az MSZMP elveszti a hatalmat?,,
- A politikusnak mindig aggódnia kell - válaszolta a párt főtitkára - mi a hibákat mindig akkor követtük el, amikor egyáltalán nem aggódtunk. Ez olykor már nem önbizalom, hanem önteltség volt. Ugyanakkor meg vagyok róla győződve, hogy az MSZMP a hatalom gyakorlásában meghatározó szerepet fog betölteni. De azt is hiszem, hogy a magyar társadalom számára új erőket fogunk felszabadítani, ha többen fogunk résztvenni a hatalomban. Ezt meg kell tanulni, úgy kell politizálni, hogy a párt vezető szerepét ne adminisztratív eszközökkel tartsuk meg, hanem mindenekelőtt programunkkal, korszerű munkastilusunkkal, a tekintélyt önmaguknak megteremtő és kivívó vezetőkkel. Hiszek benne, hogy ez a változás, amely nyilvánvalóan egy folyamat eredményeképpen fog csak kiteljesedni, a nemzet számára a felemelkedés sikeres útja lesz. Grósz Károly kifejtette véleményét a szocialista országokban kibontakozó reformokról. Hangsúlyozta: a szocializmus a reformok társadalma, állandóan meg kell újulnia. Nem állhat meg. A fejlődést így biztosíthatja. A főtitkár vázolta szocializmusképét. Összefoglalta a magyar gazdasági reform fő vonásait és ismertette a Központi Bizottság legutóbbi állásfoglalását az 1956. októberi eseményekről. A műsorban Kilényi Géza igazságügyminiszter-helyettes az új alkotmány alapelveit, a kidolgozásán végzett munka eddigi eredményeit összegezte. Kovács István tábornok a honvédelmi törvény készülő módosításáról szólott. (folyt.)
1989. március 7., kedd 11:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|