|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Vezet az Újpest (1. rész)
|
1989. február 17. péntek (MTI) - Pénteken a Megyeri úton találkozott a jégkorong bajnoki döntő első összecsapásán a címvédő Ú. Dózsa és a trónkövetelő FTC együttese. A mérkőzést mintegy 2000 néző látta, ami zsúfolásig telt házat jelent az újpesti pályán, többen így a kapun kívül rekedtek... Az első harmadban a zöldek több helyzetet dolgoztak ki, a legnagyobb lehetőség mégis Ancsin J. előtt adódott. Emberhátrányból kapott szép indítást, amiből azonban az oldalhálót találta el. Balog B. aztán már nem hibázott, így a hazaiak szerezték meg a vezetést. Fordulás után végig az újpestiek irányították a játékot, s előbb ismét Balog B., majd a régi formájában villogó Ancsin J. lőtt Póznik hálójába. Az utolsó játékrészben a Ferencváros gólja rövid ideig felélesztette a zöld-fehér reményeket. A feszültséget Miletics nem bírta elviselni, magatartásáért Zsitva játékvezető végleg az öltözőbe küldte a védőt. Farkas J. találata mindent eldöntött, majd Pék tovább növelte az előnyt. A végeredményt a ferencvárosi Szajlai állította be. Kitűnő összecsapást láthatott a szép számú közönség, a hazaiak megérdemelten nyertek. Folytatás hétfőn a Kisstadionban. Végeredmény: Ú. Dózsa - Ferencváros 5:2 (1:0, 2:0, 2:2) ------------------------------------------- Megyeri út, 2000 néző, V: Zsitva gólütők: Balog B. (2), Ancsin J., Farkas J., Pék, illetve Dobos, Szajlai (folyt.köv.)
1989. február 17., péntek 20:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|