|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Németh-Vranitzky - délutáni tárgyalás (1. rész)
|
1989. február 13. hétfő (MTI-tud) - Délben a kormányfők Sopronba utaztak, és ott a Lővér Szállóban Németh Miklós ebédet adott Franz Vranitzky tiszteletére.
A határ menti találkozó délután Ausztriában a Fertő-tó melletti Ruszt (Rust) városka Tó Szállójában folytatódott. A szálloda bejárata előtt a két vezetőt ünnepélyesen fogadták, és ők beírták magukat a város aranykönyvébe. A szálloda különtermében a magyar miniszterelnök és az osztrák kancellár több mint egyórás négyszemközti eszmecserét tartott, majd ennek lényeges mozzanatait kíséretük szakértő-tagjaival összeülve is megtárgyalták. Az osztrák kísérethez itt csatlakozott Hans Sipötz burgenlandi tartományfőnök is. A délutáni eszmecserén Németh Miklós bejelentette, hogy Magyarország az osztrák határon lévő műszaki zárat - a szükséges műszaki és szervezési feladatok megoldásával - 1991-ig fel kívánja számolni. A kormányfők megállapodtak, hogy lépéseket tesznek a magyar-osztrák határforgalom gyorsítására, és ezzel kapcsolatban szó volt öt határátkelőhely létrehozásáról, illetve bővítéséről. Egyetértettek abban, hogy szélesíteni kell a tartományok, illetve megyék és a városok közvetlen kapcsolatait. Tágyaltak a soproni vám-szabadövezet kialakításáról és a Szombathely-Felsőőr (Oberwart) vasútvonal sorsáról is. Franz Vranitzky a találkozón egyebek között elmondta: Ausztria ez évben szándékozik dönteni arról, hogy kérje felvételét a Közös Piacba. Hangoztatta, hogy a felvételi kérelem elfogadása hosszú, sok éves tárgyalásokat igényel, továbbá, hogy az esetleges osztrák belépés nem károsíthatja az osztrák-magyar gazdasági kapcsolatokat, és a Közös Piachoz való csatlakozás csak az osztrák semlegesség megőrzésével történhet meg. Mindkét kormányfő elégedetten szólt hétfői megbeszéléseik eredményéről. Megegyeztek, hogy ilyen határ menti munkatalálkozókat szükség esetén a jövőben akár évente többször is tartani fognak. Németh Miklós rámutatott: e találkozók nem helyettesíthetik a hivatalos látogatásokat, s emlékeztetett rá: Franz Franitzkyt továbbra is várják ilyen magyarországi látogatásra, hogy viszonozza Grósz Károly tavaly novemberi, akkor még miniszterelnökként is tett ausztriai útját. (folyt.)
1989. február 13., hétfő 19:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|