|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Vita a filmszemle alkotásairól - a társadalmi zsűri nyilvános ülése (1. rész)
|
1989. február 8., szerda - A XXI. Magyar Filmszemlén bemutatott dokumentumfilmekkel jelentős értékek születtek - ebben egyetértettek a társadalmi zsűri tagjai szerdai nyilvános ülésükön, ugyanakkor a vitát követően is csak találgatni lehetett a díjazott alkotásokat. A zsűritagok ugyanis személyes véleményüket fejtették ki a látott filmekről, s nem a kollektív döntés eredményéről számoltak be a Budapest Kongresszusi Központ Pátria termét megtöltő hallgatóságnak.
Főként Sára Sándor Csonka-Bereg és a Böszörményi Géza-Gyarmathy Lívia alkotópáros Recsk 1950-53 című alkotásairól szóltak elismerően a zsűri tagjai. Egyezett a vélemény két játékfilm esetében is: Bereményi Géza Eldorádó, illetve Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmjeit emelték ki a méltatások a seregszemle mezőnyéből. Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár, a zsűri elnöke egészében színvonalasnak ítélte a XXI. Magyar Filmszemlét, hozzátéve: figyelemre méltó, hogy a látott alkotások - dokumentum- és játékfilmek egyaránt - nemcsak áttételesen, hanem közvetlenül is politizálnak, mégpedig elsősorban a hatalom és az egyén, a politikai rendszer és személyiség viszonyát, konfliktusát állítva a középpontba. A tényfeltáró dokumentumfilmekről a zsűri elnöke kifejtette: ezek a múlt tisztázásának igényével született alkotások fontos szerepet töltenek be a dogmák leerombolásában, az előítéletek oszlatásában. Nagyra értékelte a szemle dokumentumfilmjeit Glatz Ferenc történész is. Mint mondta: ezek a filmek olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyekhez a történészek - jóllehet az ő feladatuk lett volna - mindezidáig nem nyúltak. Huszadik századi történelmünk bemutatásában előbbre tart a magyar film, mint a magyar történettudomány - állapította meg. Kéri László szociológus a külföldi vendégek, kritikusok szemszögéből próbálta megközelíteni a filmeket, és úgy vélekedett, hogy a nem magyar néző számára érthetetlen, szinte felfoghatatlan az a társadalmi szétesettség, amely a filmekből kiolvasható. Kéri László úgy vélekedett, hogy az ország 1973 utáni stagnálását, megmerevedettségét híven és nagy művészi erővel tükrözi Jeles András Álombrigádja. Emellett modellértékűnek tartotta a Felmentés nélkül című dokumentumfilmet, valamint az információs vetítésen bemutatott Kizárt a párt című videofilmet. (folyt. köv.)
1989. február 8., szerda 18:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|