|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
téltemetés Mohácson
|
1989. február 7., kedd - Farsangtemetéssel fejeződött be kedden a baranyai sokácok országos hírü népünnepélye, a mohácsi busójárás. A szomszédos szláv népek körében is élő télüző, tavaszhivogató népszokást felelevenítő maskarások a husvét előtti hetedik hétvégén - a farsangvasárnapon - főleg a távolról érkezett érdeklődők kedvéért öltik magukra félelmetes faragott faálarcaikat, borzas birkabundáikat. A valódi busójárást azonban mindig a farsang végét jelentő húshagyó kedden tartják, mint az idén is. Ekkor már nem a látványos felvonuláson van a hangsúly, hanem az eredeti néphagyomány megidézésén: a busók házról házra járva benyitogatnak a mohácsi portákra, s a termékenység varázslás ősi ,,csodaszerével,, töltött fahamus zsákjaikkal bőséges gyermekáldást kivánva püfölik végig az eladósorba került lányokat és a fiatal menyecskéket. A télüző rituálé befejezéseként végigvonszolnak a városon egy fekete koporsót, amely a kimúlt telet jelképezi, s a főtéren rakott máglya lángjai közé vetik. A pattogó rőzsetüz körül víg körtáncot - délszláv kólót - járnak.
A busójárás kellékei este már a ládafia mélyén pihentek, mert viselőik ,,civilt,, öltve a tiszteletükre rendezett hagyományos busóbálra igyekeztek, amelyen a hagyományőrző népi együttesek müsorával kedveskedett nekik városuk a népszokás felelevenítésében való lelkes közremüködésükért. (MTI)
1989. február 7., kedd 16:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|