|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Még egyszer a félbeszakadt hoki örökrangadóról (1. rész)
|
1989. február 6. hétfő (MTI) - Nem tudták a csapatok befejezni a Kisstadionban az elmúlt hétvégi FTC - Ú. Dózsa jégkorong örökrangadót, mivel Moharos László játékvezető az utolsó harmad 10. percében, egy petárdadurranás után véget vetett a találkozónak. Azóta sokan vitatták, szükség volt-e idő előtt lefujni a találkozót, talán be lehetett volna fejezni a küzdelmet. Mi a véleménye a történtekről a zöld-fehérek megbizott szakosztályvezetőjének, illetve a dózsások egyik válogatottjának? - Szerintem igaza volt Moharosnak, mivel a végső sipszó előtt figyelmeztette a nézőket, hagyják abba a petárdadobálást - igy Szepeshelyi István. - Ezzel együtt nem szeretném, ha kizárólag a ferencvárosi szurkolókat érné kritika, a lila-fehér rajongók hasonlóan viselkedtek. Úgy érzem, a rendfenntartók nem tettek meg minden tőlük telhetőt, pedig az lett volna a feladatuk, hogy megakadályozzák az indulatok elfajulását. Mit lehet tenni a közönség megfékezésére? - Az a véleményem, hogy ez nem hokibotrány volt: botrány, amit az utóbbi időben a sportpályákon - sajnos - gyakran tapasztalni. Mindezt pár rendbontónak köszönhetjük, akik csupán jelentéktelen részét alkotják az igazi szurkolóknak. Csak Magyarországon dobálnak például jégkorong mérkőzéseken szerpentineket és szotyolát a pályára, ami különösen balesetveszélyes. Sajnos, ha ez folytatódik, lehet, hogy az ilyen emberek miatt kell majd esetleg közönség nélkül lejátszani a döntő mérkőzéseket... A találkozó eredményével kapcsolatban mire számít? - Ezúttal jobban kijött a lépés a Dózsának, s nem létezik, hogy tíz perc alatt behoztuk volna ötgólos előnyüket. Igazságosnak tartom, ha a fegyelmi bizottság elfogadja a pályán elért 6:1-es eredményt. A lila-fehérek ismét magukra találtak, s különösen a régóta kimagasló tehetségnek tartott Ancsin János villogott. Mi az ő véleménye? - Valóban jól ment a játék, s ezúttal a góllövés is többször sikerült az első sornak - mondta. - De a pályán sajnos sokszor nem értjük meg egymást, néha minden lehetőséget elpuskázunk, ezért kaptunk ki ezt megelőzően sorozatosan a ferencvárosiaktól. (folyt.köv.)
1989. február 6., hétfő 12:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|