|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Berecz János látogatása Záhonyban (1. rész)
|
1989. január 5., csütörtök - A MÁV záhonyi üzemigazgatóságának munkájával ismerkedett csütörtökön Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Délelőtt az állomás épületében Sipos István üzemigazgató és Hideg Nagy János, az üzemi pártbizottság titkára tájékoztatta a 7300 dolgozót foglalkoztató vasúti csomópont munkájáról. Jelen volt Gyuricsku Kálmán, a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság első titkára, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke és Onozó György, a MÁV vezérigazgatója.
Sipos István elmondotta, hogy az üzemigazgatóság területén az elmúlt évben 18 millió tonna árut mozgattak meg. A hazánkba érkező áruk szállítási tervét és tranzitfuvarozási tervüket túlteljesítették. Az árukiszállítás azonban már nem volt ilyen egyenletes: az év során több alkalommal forgalmi korlátozást kellett bevezetni. Záhony - bár még nagyközség - az utóbbi években igazi vasutasvárossá fejlődött. Infrastrukturája jobb, mint a Szabolcs-Szatmár megyei átlag. Szólt arról, hogy 74 környékbeli településről járnak dolgozóik a vasúthoz. Az utánpótlás is biztosított: a záhonyi vasútforgalmi szakközépiskolába jelenleg négyszeres a túljelentkezés. A tanulókat már csak úgy tudják elhelyezni, ha a MÁV oktatóközpontjának egy részét is átadják az iskolának. A Politikai Bizottság tagja ezután üzemlátogatáson vett részt. Megtekintette az átrakókörzet több egységét, közte a tengelyátszerelő műhelyt, a kézi és a kisgépes rakodóhelyeket, az eperjeskei rendezőpályaudvart, az Agrotek és a Compack vállalat részlegeit. Az utóbbi raktárházában Czimbalmos Béla vezérigazgató mutatta be az egy hónapja működő teacsomagoló üzemrészt. Berecz János délután felszólalt a vontatási főnökség mozdonyirányító csarnokában rendezett munkásgyűlésen. Bevezetőben, a hazánkban zajló politikai reformfolyamatokról szólva, kiemelte, hogy annak következetes megvalósítása az ezredfordulóig befolyásolja a magyarság sorsát. Hangsúlyozta: az az intézményrendszer, az az Alkotmány, az a törvényesség, amelyet az elmúlt 40-45 évet jellemezte részben megállta a helyét, részben rosszul vizsgázott. 1957 után azonban volt lehetőségünk mindezt átalakítani, s éltünk is e lehetőséggel: szakítottunk a sztálinizmus lényegével, s megteremtettük az országban a törvényes rendet. (folyt.köv.)
1989. január 5., csütörtök 21:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|