|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Munkanélküli segély: még országszerte kevés az igénylő (1. rész)
|
1989. január 5., csütörtök - A munkaközvetítő és a munkaerő-szolgálati irodákban ezen a héten megkezdték a munkanélküli segélykérelmek elbírálását. Az irodák munkatársai a január elsejétől hatályba lépett kormányrendelet alapján döntenek a munkanélküli segélyek iránti jogosultságról. A néhány nap tapasztalata szerint egyelőre országszerte a vártnál jóval kevesebben nyújtották be igényüket. Az irodákat felkereső állampolgárok többsége inkább csak érdeklődött a segély feltételeiről, s a szakképzettek egy részének elhelyezkedési lehetőséget kínáltak. Meglepő, hogy még azokban a megyékben sem jelentkeztek nagy számban, ahol viszonylag sok a munkanélküli.
Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalnál Mátyás Pál osztályvezető elmondta: országszerte 15 ezer állampolgár kért segítséget elhelyezkedéséhez. Ebben az évben az általános foglalkoztatási alapból országosan mintegy 400 millió forintot fordíthatnak munkanélküli segélyekre. A bejelentett adatok szerint a szakképzettek többségének 2 - 5 nap alatt állást tudnak ajánlani a munkaközvetítő irodák. Az országosan nyilvántartott 2 - 3 ezer szakképzetlen munkanélküli foglalkoztatása azonban továbbra is gondot jelent. Az igénylőknek okmányokkal kell igazolniuk, hogy jogosultak a segélyre. A kérvények elbírálása folyamatos, s az első igénylők várhatóan január végén kapják kézhez a munkanélküli segélyt. A fővárosban hétfőtől alig kétszázan érdeklődtek a munkanélküli segély folyósításának feltételeiről. A tapasztalatok szerint az igénylők többsége nem ismerte a rendeletet. Az érdeklődők egy része csak segélyt kért, munkalehetőséget nem. A Borsod megyei munkaügyi szolgáltató irodában ugyancsak kevesen érdeklődtek segély iránt. Miskolcon és a megye tíz más városában az első napokban összesen 38-an keresték fel az irodákat. Közülük 33-an rendelkeztek a segély odaítéléséhez szükséges feltételekkel, de valamennyi jelentkezőnek felajánlottak képzettségének megfelelő munkát. Így a kérelmek végleges elbírálása csak e munkahelyek felkeresése és az ott kapott igazolás után történhet meg. Az igénylők miskolci, szerencsi, edelényi és sátoraljaújhelyi lakosok voltak, Ózdról és környékéről senki sem jelentkezett. Debrecenben az év első három munkanapján 32-en jelentkeztek segélyért, s ügyükben a jövő héten döntenek a munkaerő-szolgálati iroda munkatársai. (folyt.köv.)
1989. január 5., csütörtök 15:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|