|
|
|
|
Csehszlovák helyzetkép
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. december 15. péntek (MTI-TUD) - Jövő keddre hívták össze a csehszlovák parlament újabb ülését. A törvényhozás az új kormány programnyilatkozatát fogja megvitatni és megváltoztatják az alkotmánynak a föderációról szóló, valamint az elnökválasztással kapcsolatos részét. A parlament sajtóirodájának képviselője pénteken közölte: parlamenti képviselők egy csoportja a politikai kerekasztal-megbeszéléseken elhangzottakkal összhangban javasolni fogja a szövetségi gyűlésnek, hogy tizennégy nap helyett negyven napon belül választhassák meg az államfőt.
Pénteken Prágában sajtótájekoztatót tartott a Kommunisták Demokratikus Fóruma elnevezésű CSKP-platform. Közölték, hogy a platform tagjai a CSKP rendkívüli kongresszusának eredményeitől teszik függővé, kiválnak-e a pártból. A platform a jelenlegi pártvezetés leváltását, a párt munkastílusának gyökeres megváltoztatását követeli. A csoportosulás szóvivője nem zárta ki, hogy a platform adott esetben párttá alakulhat. Pénteken két napos látogatásra Prágába érkezett Milos Forman az Egyesült Államokban élő világhírű cseh filmrendező. Forman elismerően nyilatkozott a csehszlovákiai változásokról. Mint mondotta, nagyra értékeli a csehszlovák forradalom eleganciáját és annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi helyzetben nem ügyes és okos politikusra, hanem olyan erkölcsi tekintélyre van szükség a csehszlovák állam élén, mint Václav Havel. Forman ,,Száll a kakukk fészkére,, című filmjét tizenöt év után először szombaton este mutatják be Prágában. +++
1989. december 15., péntek 19:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|