|
|
|
|
Nemzetgyűlés vége - Szaharovot gyászolják
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1989. december 15. péntek (MTI-TUD) - Pénteken délután befejeződött Szófiában a nemzetgyűlés ülésszaka. A képviselők nem fogadták el sem a gyülekezésről és a tüntetésekről szóló, sem az állampolgárok társadalmi egyesületeiről szóló törvényjavaslatot. A képviselők úgy döntöttek, hogy ezek elfogadását az egész társadalomra kiterjedő vitának kell megelőznie. E döntésben alighanem szerepet játszik annak felismerése, hogy már nem elég csak egyesületekről beszélni, a pártokkal kapcsolatban a nemzetgyűlési állásfoglalás pedig még fontosabb.
Ugyanakkor - nyilván a közvélemény megnyugtatására - dokumentumszerűen rögzítik a BKP és a BFNSZ parlamenti bizottságainak külön-külön tett javaslatát a kommunista párt vezető szerepének az alkotmány szövegéből való törlésről, rámutatva: erre csak azért kerül sor egy hónap múlva, mert az alkotmánynak van egy ilyen előírása a magát az alkotmányt érintő módosítási javaslatokra vonatkozóan. Az ilyen javaslatoknak megvitatásuk előtt legalább egy hónappal már ismertnek kell lenniük. A nemzetvédelmi miniszter beszámolt az ország katonai költségvetésének egyes kérdéseiről, ennek adatai még ismeretlenek. Ruszei állampolgárok javaslatára bizottság alakult azoknak a panaszoknak a kivizsgálására, amelyeket a volt ruszei vezető, az előző ülésszakon építésügyi és városfejlesztési miniszterré választott Petar Petrov ellen tettek. A politikai-gazdasági torzulások és törvénysértések kivizsgálására alakult bizottság - amelynek elnöke Andrej Lukanov - jogot kapott parlamenten kívüli személyek, így veteránok, a független szervezeteket képviselő személyiségek bevonására is. A délután folyamán ismeretessé vált, hogy a független szervezetek péntekre a parlament elé összehívott tüntetésük helyett - Andrej Szaharov halálhírét hallva - csendes gyászra készültek a Nevszki székesegyház előtt. Várhatóan több tízezer ember emlékezik majd a gyertyák lángja mellett a nagy szovjet tudósra és polgárjogi harcosra, akit váratlanul ragadott el a halál. A szófiai rádióban egyébként a nap folyamán felolvasták egy hallgató üzenetét a csütörtöki, csaknem vandál tüntetés kapcsán. Ez arra kérte a közvéleményt: ne a független szervezetekre haragudjon, mert nem kizárt, hogy a megmozdulást éppenséggel a zsivkovisták szervezték provokációs céllal.+++
1989. december 15., péntek 17:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|