|
|
|
|
Kínai lap a német újraegyesítésről
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. december 15. péntek (MTI-tud) - A Német Demokratikus Köztársaság belpolitikai helyzetében bekövetkezett gyors változások eredményeként a világközvélemény figyelmének előterébe került a két Németország újraegyesítésének kényes kérdése - írja kommentárjában a Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt központi lapja.
A kínai pártlap kommentátora részletesen ismerteti a német újraegyesítés kérdésével foglalkozó nyugati és szovjet álláspontot és rámutat, hogy Kohl nyugatnémet kancellár tízpontos újraegyesítési elképzelése nem talált kedvező fogadtatásra nyugati és szovjet vezető körökben, de magában az NDK-ban sem. Aláhúzza, hogy az NDK a Varsói Szerződés frontvonalát képezi, s fontosságát az is tanúsítja, hogy 380 ezer szovjet katona állomásozik az ország területén. Nemzetközi megfigyelőket idéz, akik szerint a két Németország egyesítése egyrészt a Varsói Szerződés lefejezését, másrészt a második világháború eredményeként létrejött biztonsági egyensúly felborulását eredményezné. Nem alaptalan tehát a kérdésben tanúsított szovjet érzékenység, de a fenntartás sem a Nyugat részéről, amely attól fél, hogy a német újraegyesítés felborítaná Nyugat-Európában az erőegyensúlyt és hatással lenne az egész világhelyzetre. A kínai kommentátor arra is rámutat, hogy az újraegyesülő Németország - közel 80 milliós lakosságával - súlyos politikai és gazdasági kihívást jelentene az Egyesült Államok részére is. A német újraegyesülés ugyanis maga után vonná a NATO feloszlatását és ezzel együtt az amerikai csapatok Nyugat-Európából való kivonását is, azaz alapjaiban rendítené meg a jaltai elrendezést. A Zsenmin Zsipao értékelése végül hangsúlyozza, hogy a nyugat-európai országok többsége nem lelkesedik a német újraegyesítésért, okkal tart annak várható gazdasági és politikai következményeitől és nem utolsósorban attól, hogy fennáll egy újabb német birodalom létrejöttének veszélye, amely romba döntheti az egységes Európa kialakítását célzó terveket.+++
1989. december 15., péntek 17:03
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|