|
|
|
|
NATO - vége (2.rész)
|
A záróközlemény igen részletesen foglalkozik azzal, hogy a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok javításának miként kell hozzájárulnia a kelet-európai reformokhoz, és üdvözli a Magyarország és Lengyelország támogatásában résztvevő 24 (köztük a 16 NATO-) ország szerdai brüsszeli nyilatkozatát az erre vonatkozó elkötelezettség megerősítéséről és arról a készségről, hogy ezt további országokra is kiterjesszék. A leszerelési folyamattal kapcsolatban a szövetség - amely a tanácskozás első napján zárójelbe tette a hagyományos leszerelésre vonatkozó szerződéstervezet előterjesztését gátló görög-török vitát és zöld utat adott a tervezet benyújtásához - kifejezte reményét, hogy Bécsben 1990-ben létrejön a megállapodás. (Nem történt utalás a Bush elnök által tavaly májusban megjelölt egy éves időhatárra - a szövetség feltehetően immár elégedett lenne az 1990-es időhatár tartásával is). Megállapodtak a tizenhatok a Bush elnök által felvetett ,,Nyílt ég,, terv megvitatására februárban Ottawában összeülő kelet-nyugati értekezleten képviselendő közös álláspontról, és közzétették a terv alapelveit. Üdvözölték a szövetségesek a hadászati fegyverzet felezéséről szóló START-egyezmény júniusig történő kidolgozására és csúcsszinten való aláírására a máltai találkozón bejelentett szovjet és amerikai szándékot is. További bejelentés volt, hogy létrehozták a NATO új ösztöndíját, amelynek révén kelet-európai országok polgárainak is lehetővé kívánják tenni a Nyugat demokratikus intézményeinek tanulmányozását. A szövetségen belüli konzultációkat és ezek nyomán közös erőfeszítéseket helyeznek kilátásba a NATO-országok a kelet-európai országokkal is olyan területeken, mint a ,,destabilizáló katonai technológiák,, elterjedésének megakadályozása, a harc a környezet megóvásáért, illetve az olyan jelenségek elleni küzdelem, mint a terrorizmus, kábítószercsempészet. Ilyen konzultációkat javasolnak a regionális konfliktusok megoldása érdekében is. A NATO Miniszteri Tanácsának tavaszi ülését Nagy-Britanniában rendezik meg. +++
1989. december 15., péntek 16:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|