|
|
|
|
FKP KB - vita
|
Kis Csaba, az MTI tuddósítója jelenti:
Párizs, 1989. december 15. péntek (MTI-TUD) - A Közép- és Kelet-Európában bekövetkezett politikai változásokrról, azok tanulságairól tárgyalt pénteken a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága, háromnapos tanácskozásának utolsó napján. Az előadó Maxim Gremetz, a KB titkára volt. A vitáról csak annak lezárása után, pénteken az esti órákban adnak tájékoztatást s nem közöltek részleteket a sajtóval a második napi vitáról sem. Az alkotmányos kérdésekkel foglalkozó napirendi pont előadója Anicet Le Pors exminiszter volt, aki a KB előző ülésén a párt politikájának haladéktalan felülvizsgálatát sürgette. Erről a napirendi pontról egyébként csak hétfőn adnak tájékoztatást a sajtónak.
Az első napirendi pontot még szerdán lezárták. Ennek során a francia politikai és társadalmi helyzetről folyt vita, Laurent Fabius előadói beszéde nyomán. Mint a L,Humanité által közzétett ismertetésekből kitűnik, több felszólaló ismét felvetette, - meglehetősen mérsékelt hangon, - hogy vizsgálják felül a párt politikai célkitűzéseit, gyakorlati tevékenységét, mert a világban bekövetkezett változások ezt sürgősséggel követelik. A többség azonban amellett foglal állást, hogy nincs szükség sem a legutóbbi kongresszuson elfogadott program módosítására, sem a jövő év végére tervezett kongresszus előbbre hozatalára. A KB ülésén nem vesz részt Georges Marchais főtitkár, akit a múlt vasárnap szívpanaszokkal kórházba kellett szállítani s jelenleg még betegszabadságon van.+++
1989. december 15., péntek 16:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|