|
|
|
|
Konzultáció az Állami Vagyonalapról és a vagyonvédelemről (1.)
|
1989. december 15., péntek - A kormány és a pártok képviselői konzultációt folytattak pénteken a Parlamentben az Állami Vagyonalapról, valamint a vagyonvédelemről szóló törvényjavaslatokról. Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes hangoztatta: e fontos, és az átmenet segítéséhez szükséges törvénytervezeteket csak akkor fogják a Parlament elé terjeszteni, ha ehhez megkapják a pártok többségének beleegyezését.
A vitában teljes volt az egyetértés abban, hogy minél hamarabb meg kell szüntetni az állami vagyon elherdálásának folyamatát. A kisgazdapárt képviselője, dr. Balogh György ügyvezető alelnök példákat sorolt arra, miképpen próbálják egyesek - személyes hatalmukkal és a joggal visszaélve - a gazdasági szférába átmenteni magukat. Jelenleg szinte ellenőrizetlenül folyik a vállalatok kiárusítása, a gazdaság ezen területe egyes személyek vadászterületévé vált. Kifogásolta, hogy az ilyen esetekről érkező bejelentéseket nem vizsgálják ki, a kormány nem jár el a kellő szigorral. Személyes véleménye szerint kulcsfontosságú ügyről van szó, ám a szóban forgó törvények meghozatala a jelenlegi helyzetben veszélyekkel járhat, ez legyen az új Országgyűlés feladata. A Magyar Függetlenségi Párt képviselője is úgy vélekedett, hogy az állami cégek vezetői saját előnyeik érdekében tökéletesen ki tudják játszani a privatizációval kapcsolatos gazdasági szabályokat. Hornyák Tibor, a párt elnöke szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy támogatják a kormányt ezen törvények meghozatalában, mert ezek a nemzet érdekét szolgálják, s vélhetően segítik kihúzni az országot a kátyúból. A Független Szociáldemokrata Párt jelenlévő képviselője azt hangoztatta, hogy lyukas törvények sorozata idézte elő a jelenlegi helyzetet, s utólagos javítgatásokhoz sem ennek a kormánynak, sem a parlamentnek nincs ereje. Kifejtette: nem látja értelmét az Állami Vagyonalap létrehozásának, véleménye szerint értelmes vezetőcserékkel, válságkezelő menedzseléssel kellene a vállalatok működését javítani. Javasolta: állítsák meg addig az átalakulási folyamatot, amíg nincs kialakítva a megfelelő törvényi háttér. Kovács Ferenc, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviseletében támogatásáról biztosította a kormányt, de megjegyezte: felelősnek tartja abban, hogy egy éven át zajlott a nemzeti vagyon kiárusítása, a spontán privatizáció ellenőrizetlen folyamata. Már csak azért is jónak tekinthető a készülő törvénycsomag, mert legalább kísérletet tesz arra, hogy ellenőrzöttebb legyen a privatizáció. (f.k.)
1989. december 15., péntek 17:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|