|
|
|
|
- A prágai tüntetés dokumentumai - 10. folyt.
|
- Tiltakoztak Deutsch Tamás és Kerényi György letartóztatása ellen a különféle független pártok, országos és vidéki szervezetei is. Az MSZMP reformkörei is követelték a két prágai börtönben tartott magyar fiatal szabadon bocsátását. Az MSZMP-nek azonban olyan, szervezetbe tömörült tagjai is vannak, akik a csehszlovák hatóságok magatartását helyeslik. Íme a Magyar Nemzet augusztus 29-iki számában közzétett nyilatkozatuk: - "A Szocialista Demokrácia Frontja elnöksége soron kívül megvitatta hazánk külpolitikai kapcsolatának jelenlegi helyzetét, annak alakulását. Elítéljük a Fidesz és más csoportok 1989. augusztus 21-ikén, Prágában a Vencel téren elkövetett beavatkozását Csehszlovákia belügyeibe. Jószomszédi viszonyról beszélünk, és ugyanakkor az ország vezetőinek széthulló politikájával ártunk baráti kapcsolatainknak. Kijelentjük, hogy a Fidesz akciója felelőtlen provokáció volt a két nép barátsága ellen, mindez ártott hazánk demokratikus törekvéseinek. Úgy hisszük, nincs a világon olyan kormány, mely védtelenül nézné a belügyeibe való beavatkozást, de nem nézhetjük tétlenül saját kormányunk tehetlenségét sem. Határozottan követeljük bel- és külpolitikánk megszilárdítását, az országos vezetők tehetetlenségének megváltoztatását." - Ehhez a nyilatkozathoz - amelyet, ismétlem, a Szocialista Demokrácia Frontja elnöksége adott ki -, nem csupán műsorunk címében vállalt kötelezettségünk miatt nem kívánunk kommentárt fűzni. A hivatalos csehszlovák sajtó egyébként ugyanúgy nyilatkozott egész idő alatt az ügyről, mint az imént felolvasott közlemény magyar sztálinistái. (folyt.)
1989. augusztus 30., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"László Temesvárott végzést kapott kézhez, amelyben felszólították, hogy haladéktalanul adja át hivatalát, költözzön ki a lelkészi lakból, és távozzon a szilágysági Menyőre, egy Isten háta mögötti kis faluba, kijelölt új lelkészi állását elfoglalni. Tőkés persze nem ment, s ekkor magukat részegnek tettető provokátorok saját házában bántalmazták. Szerencsére hároméves kisgyermekét álruhában belopódzó édesapja (idősebb Tőkés István lelkész - a szerk.) magával vitte Kolozsvárra, majd Edit - László hitvese - szüleihez, Désre. Legalább a kisgyermek biztonságba került. A hívek, először tucatnyi, majd már több száz ember, élőláncot alkottak a paplak körül, testükkel akadályozva, hogy a lelkészt kilakoltassák."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|