|
|
|
|
NSZK - Magyarország - NDK-menekültek
|
Bonn, 1989. augusztus 13. vasárnap (MTI-TUD) - Vasárnap délután elutazott a magyar fővárosba Jürgen Sudhoff nyugatnémet külügyi államtitkár, hogy az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodó NDK-állampolgárok helyzetének megoldásáról hétfőn tárgyaljon Horn Gyula külügyminiszterrel. Ezt az MTI tudósítójával, Flesch Istvánnal a bonni külügyi hivatal szóvivője közölte.
A szóvivő megállapítása szerint a bonni külügyi hivatalnak nincs tudomása arról, hogy már megoldást találtak volna az áttelepülni szándékozók problémájára. Korábban ugyanis a Deutschlandfunk rádióállomás a DPA nyugatnémet hírügynökség budapesti forrásokat idéző jelentésére hivatkozva erről közölt jelentést. A külügyi hivatal nem volt hajlandó részleteket ismertetni Sudhoff megbízásáről. A ZDF televízió szerint az államtitkár humanitárius megoldásra törekszik majd. A tévéállomás jelentése szerint hétfőtől kezdve a nagyközönség számára azért szüneteltetik ideiglenesen a félfogadást, mert a túlzsúfoltság miatt már nem tudnának befogadni NSZK-ba áttelepülni szándékozó újabb NDK-állampolgárokat. A helyzetet bonyolítja, hogy az épületben tartózkodó 180 személy között 40 gyermek is van, akik egy részének szülei már Nyugatra távoztak, s most a nagykövetségi személyzetnek kell gondoskodnia róluk. Szükségszállásukat részben a folyósókon és irodahelyiségekben rendezték be. A Bild-Zeitung hétfőn utcára kerülő számában azt az értesülését közölte, hogy Sudhoff államtitkár látogatása idején állítólag szóba kerül az a lehetőség, hogy a Budapesten tartózkodó NDK-állampolgárok nyugatnémet útlevelet kaphassanak, s így törvényesen is kiutazhatnának.+++
1989. augusztus 13., vasárnap 19:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"László Temesvárott végzést kapott kézhez, amelyben felszólították, hogy haladéktalanul adja át hivatalát, költözzön ki a lelkészi lakból, és távozzon a szilágysági Menyőre, egy Isten háta mögötti kis faluba, kijelölt új lelkészi állását elfoglalni. Tőkés persze nem ment, s ekkor magukat részegnek tettető provokátorok saját házában bántalmazták. Szerencsére hároméves kisgyermekét álruhában belopódzó édesapja (idősebb Tőkés István lelkész - a szerk.) magával vitte Kolozsvárra, majd Edit - László hitvese - szüleihez, Désre. Legalább a kisgyermek biztonságba került. A hívek, először tucatnyi, majd már több száz ember, élőláncot alkottak a paplak körül, testükkel akadályozva, hogy a lelkészt kilakoltassák."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|