|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
,,Varsó több lóra tesz,, - Skubiszewski
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1990. február 9. péntek (MTI-TUD) - Lengyelország
külpolitikájában ,,több lóra tesz,, és mint fontos európai
tengelyhatalom a többi kis- és közepes országnál intenzívebb
külpolitikát kíván folytatni, amelynek fontos új része kell legyen a
lengyel ,,németpolitika,, - mondotta pénteki varsói
sajtóértekezletén a lengyel külügyminiszter, nem részletezve
ugyanakkor, hogy ,,milyen befutóra tippel,,.
Skubiszewski, aki NSZK-beli tárgyalásai után állt a sajtó képviselői elé, megismételte: Lengyelország számára alapvető, hogy a német egyesülés Lengyelország nyugati határai egyértelmű elismerése után következhessen csak be. Skubiszewski szemmel láthatólag szívesebben venné, ha az új, egységes Németország a NATO tagja maradna, mint ha semlegessé válna. Ezzel együtt nem tartotta lehetségesnek, hogy a NATO határa keletre az Odera-Neisse vonaláig, Lengyelország határáig tolódjon előre.
Bejelentette, hogy Arensz izraeli külügyminiszter közelgő látogatása alkalmával írják alá a lengyel-izraeli diplomáciai kapcsolatok felújítására vonatkozó megállapodást. Egy kérdésre válaszolva pozitívan értékelte az SZKP legutóbbi központi bizottsági ülésen történteket, mint ami kedvező hatással van a lengyel helyzetre is és óvatosan fogalmazott a Szovjetunión belüli függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban, ,,amiket Lengyelország nem kíván támogatni,,.+++
1990. február 9., péntek 20:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|