|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Németország a tét - 1. (Moszkvában tárgyal a Kohl-Genscher
páros)
|
Bonn, 1990. február 09. péntek (MTI-Panoráma) - Már-már
közhely leeírni: drámaian felgyorsultak a változások az NDK-ban, az
NDK körül. Havonta negyven-ötvenezer keletnémet menekült, vagy ahogy
itt mondják, áttelepülő érkezik Németország másik felébe. A
keletnémet társadalom válsága mellett azonban az ország gazdasága is
felbomlóban van, s ez immár teljességgel elfogadhatatlan az NSZK
számára. Azonnal tenni kell valamit. Így látja ezt Kohl kancellár, s
ezért külügyminisztere, Genscher társaságában szombaton sürgősen
Moszkvába utazik, hogy tisztázza az ottani vezetéssel:
Az NSZK kész közreműködni Németország és Közép-Európa stabilizálásában úgy, hogy számot vetnek a németek önrendelkezésre és egységre való jogával, egyidejűleg pedig természetesen a szomszédok megalapozott érdekeivel is. Az NDK aggasztó belső folyamatainak feltartóztatására, az NDK újjáépítése céljából a kancellár gazdasági terveket, elképzeléseket szándékozik ismertetni. A józan előrelátás jegyében azonban a legérzékenyebb területre kiváltképp nagy figyelmet óhajt fordítani: először nyílik alkalma megvitatni a szovjet vezetővel a német egyesülési folyamat haladása kapcsán a szövetségi rendszerek továbbfejlesztésének, az eljövendő európai bizonságpolitikai keretek kialakításának kérdését.
Ebből a szemszögből Bonnban úgy látják, hogy a két nyugatnémet államférfi a lehető legkedvezőbb időpontban ülhet tárgyalóasztalhoz Gorbacsovval és Sevardnadze külügyminiszterrel: az államfő-pártvezető politikailag megizmosodva került ki a központi bizottság heves vitáiból, és - úgy fest - ez rögvest ki is hatott Sevardnadze plénum utáni Németország-politikai megnyilatkozásainak megváltozott hangvételére.
A KB-ülésen Sevardnadze még ,,revansista kísértetek Európa-járás,,-áról tett említést. Igaz, hamar reagált erre ellenlábasa és vitatársa, Ligacsov, aki óva intett az NDK ,,bekebelezésétől,,. . Azóta azonban - s ezt Bonnban feltételezhetően némi megnyugvással nyugtázták - a szovjet külügyminiszter Baker amerikai kollégájával tárgyalva békítőleg és valószínűleg a moszkvai szovjet-amerikai megbeszélések katonapolitikai eredményeit is mérlegelve figyelemre méltatta a Bonnból érkező javaslatok némely elemét. (folyt.)
1990. február 9., péntek 12:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|