|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Kohl Magyarországon
|
München, 1989.december 16. (SZER, Világhiradó) - Helmuth Kohl nyugatnémet kancellár megkezdte tárgyalásait a magyar vezetőkkel. Megérkezése után nem sokkal a nyugatnémet kormányfőt az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem díszdoktorrá fogadta. Helmuth Kohl beszédében támogatásáról biztosította a magyar reform-átalakulást. Köszönetet mondott a budapesti kormánynak azért, hogy nehéz helyzetükben az NDK-beli menekültek segítségére sietett, s ezzel úgymond eltávolította az első téglát a berlini falból. A Német Szövetségi Köztársaság viszonzásképpen tettre készen Magyarország mellett fog állni a politika, a gazdaság és a társadalom átalakításának nehéz folyamatában - mondotta a nyugatnémet kancellár. Az egyetemi ünnepség után Helmuth Kohl megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét, majd Németh Miklós miniszterelnökkel tárgyalt. Szőcs Géza jelenti Budapestről: - Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét, mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak. A fenti körülmények között mindenki kiváncsian várta, hogyan fogalmazódnak meg ezek a szempontok a nyilvánosság előtt. Az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen a díszdoktorrá avatása alkamából elhangzott beszédek néhány figyelemre méltó kulcsszóra épültek. A dékán méltató ünnepi beszédében ilyen volt az európai megosztottság fogalma és a magyar kapcsolatfelvétel igénye Európa nyugati fele irányában, amely törekvést Kohl kancellár személyesen is lényegesen segítette és előremozdította.+++
1989. december 16., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|