|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Gysi - amerikai interjú (1. rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. december 15. péntek (MTI-tud) - Amennyiben a német egység az európai egység előtt valósul meg, az NDK ,,az NSZK szegényháza lesz,, és feltámadnak a nagynémet indulatok, kétségbevonják a határokat Besszarábiától Tirolig. Erről beszélt a The New York Timesban pénteken megjelent nyilatkozatában Gregor Gysi, a Német Szocialista Egységpárt elnöke.
,,Az Egyesült Államok nem mondhat le Európa iránti felelősségéről. Amennyiben az NDK további önállósága az európai stabilitást szolgálja, Amerikának meg kell gondolnia, hogy az NDK egyik szomszédjára hagyja-e országunk támogatását s ezzel függőséget teremt, vagy pedig osztozik a felelősségben, megakadályozandó Nagy-Németország újjászületését,, - mondotta. (Az amerikai kormány a héten világos jelzést adott Washington érdeklődésére az NDK stabilitása iránt, amikor James Baker külügyminiszter rendhagyó látogatást tett az országban és tanácskozott Hans Modrow miniszterelnökkel). Gysi azt mondotta, hogy egy jövendő összeurópai egységben a németeknek megvan a helyük, de határozottan ellenzi a német egyesülést azt megelőzően. Az utóbbi esetben az NDK az NSZK ,,szegényházává,, válna. Veszélyesen megbomlana a nyugat-európai gazdasági egyensúly, egyúttal elszabadulnának a nacionalista indulatok: ,,Ha egy határ ledől, veszélybe kerülne az összes többi, Besszarábiától Tirolig és Lengyelországig... A következmény: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország olyan szörnyű választás elé kerülne, mint (1938-ban) Münchenben: engedjenek-e fokozatosan vagy maradjanak szilárdak? Úgy érzem, a németek ebben a században elvesztették a jogot arra, hogy instabilitást, háborús kockázatot okozzanak.,, (folyt.)
1989. december 15., péntek 16:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|