|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés társadalombiztosítási bizottságának ülése (2. rész)
|
Nem lehet megszüntetni az állampolgári jogosultságot, s helyette biztosítási jogviszonyt kialakítani. Nem lehet az egészségügyben meglévő bizonytalanságot, diszfunkciókat a társadalombiztosítással finanszíroztatni a nyugdíjasok rovására. Ám az áttéréssel mindenképpen számolni kell. A képviselők és meghívottak a kérdések özönét zúdították a miniszterasszonyra és munkatársaira, azt firtatva: min alapszanak az alap költségvetésében szereplő számok, van-e erre fedezet. Sürgették, hogy a bevételek és kiadások tételeit részletesen és írásban kapják meg. A Társadalombiztosítása Alap jövőre tervezett bevétele 347 milliárd, kiadása pedig több mint 342 milliárd forint. A kiadások jórésze a nyugdíjak, a három havi családi pótlék, a GYES, a GYED fedezésére, illetve azok összegének emelésére szolgál. A tanácskozás résztvevői közül többen szövegszerű módosítási javaslatokat tettek. Ezeket Csehák Judit a kormány elé terjeszti, s az ily módon esetleg módosuló törvénytervezetet még az Országgyűlés decemberi ülésszakának kezdetén a bizottság rendelkezésére bocsátja a kért kiegészítő adatokkal együtt. Jónéhányan szorgalmazták a társadalombiztosítási önkormányzat mielőbbi kialakítását. Javasolták, hogy a törvénybe minél kevesebb féket, korlátot építsenek be, éppen az önkormányzat működése, szabad gazdálkodása érdekében. Felvetődött az is: szükség van-e egyáltalán ilyen mértékű, összesen 53 százalékos társadalombiztosítási járulék fizettetésére, ha már az idei szufficit is 29 milliárd forint. Sokan keveselték a költségvetésben szereplő kompenzációt, hangsúlyozva, hogy ismét a gyermekes családok járnak rosszul. Elhangzott olyan vélemény is, hogy ha ezentúl a családi pótlékot az állami költségvetés finanszírozza, az a lehető legrosszabb megoldás. Egyesek szerint a teljes bérliberalizálással ismételten a nyugdíjasok életszínvonala romlik nagymértékben, s a fogyasztáscsökkentés igazságosabb elosztását igényelték. A bizottság állást foglalt a nyugdíjemelések mértékéről. A Parlament elé kerülő javaslatuk szerint az 1975 előtt megállapított 6000 forint alatti nyugdíjakat 1050, a 6000-10000 forint közöttieket 900, a 10 ezer fölöttieket 800 forinttal; az 1975-1980 között megállapított 6000 forint alatti nyugdíjakat 850, a 6-10 ezer forint közöttieket 700, a 10 ezer forint fölöttieket 600 forinttal; az 1980-1985 között megállapított 6000 forint alatti nyugdíjakat 750, a 6-10 ezer forint közöttieket 600, a 10 ezer forint fölöttieket 500 forinttal emeljék. (folyt. köv.)
1989. december 13., szerda 18:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|