|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
A lakáskoncepciót az Országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága is elvetette (2. rész)
|
Csatlakozva más képviselőkhöz, rámutatott: az IKV jelenleg egy felduzzasztott, működésképtelen apparátus, amelynek fenntartására - az ő tudomása szerint - a lakbéreknek csaknem a felét fordítják. Kunos Péter a vitában felvetődött kérdésekre válaszolva elmondta: ha elegendő idő lett volna a lakásgazdálkodási koncepciók kidolgozására, akkor természetesen differenciáltan állapították volna meg a hiteladó mértékét. Ezt az elnevezést egyébként rossznak minősítette az államtitkár és szükségesnek tartotta megváltoztatását. Nem tartotta egyedüli üdvözítő megoldásnak azokat a javaslatokat, amelyeket a kormány készített, ám rámutatott: a lakásügy időzített bomba, amely nagyon hamar robbanni fog, így a Parlamentnek megállapodásra kellene jutnia ebben a kérdésben a kormánnyal. A bizottság elnöke, Berdár Béla összefoglalójában kifejtette: a bizottság elfogadja, hogy a lakásgazdálkodás jelenlegi rendszere igazságtalan, nem jól működik, és változtatásra szorul. Azt is indokoltnak tartják, hogy ebből a szektorból bevételi forrásokhoz jusson a költségvetés. A kormány javaslatait azonban igazságtalannak és áttekinthetetlennek tartják, s kérik, hogy a Parlament következő üléséig elfogadhatóbb variációt terjesszenek a képviselők elé. A bizottság felhívja a kormány figyelmét, hogy vizsgálja felül a lakásgazdálkodással foglalkozó vállalatokat, s fenntartja véleményét, hogy az IKV-k, mint fölösleges és rosszul funkcionáló szervezetek, szűnjenek meg. A bizottság szükségesnek és indokoltnak tartja azt is, hogy a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások részleteiről, és a majdani megállapodásról konkrét tájékoztatást adjanak a közvélemény számára. Egyelőre ugyanis sokan úgy vélik, hogy az IMF csak hivatkozási alapul szolgál bizonyos kellemetlen hatású kormánydöntésekhez. A testület továbbá fontosnak tartja, hogy a költségvetés kérdésében társadalmi konszenzus jöjjön létre, ehhez pedig szükség van a kormány és a pártok közötti párbeszédre. A tanácskozáson szó volt még a tanácsi gazdálkodás jövő évi szabályozásáról is. A képviselők többsége jónak tartotta a kidolgozott módszereket, úgy vélték: igazságosabb és jobban tervezhető pénzügyi alapokon működhetnek a jövőben a helyi tanácsok. Felhívták a kormány figyelmét arra, hogy folyamatosan tájékozódjék az új szabályozás tapasztalatairól, és ezek alapján minél hamarabb kezdje meg az 1991-re vonatkozó módosított, pontosított rendszer kidolgozását. (folyt. köv.)
1989. december 13., szerda 18:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|