|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Egészségügyi Kerekasztal - állásfoglalás az egészségügy finanszírozásáról (2. rész)
|
Ebből az alkalomból Veér András professzor, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az MTI-nek kifejtette: bizonytalannak látszott a kialakulatlan politikai helyzetben, s a költségvetés problémái miatt az egészségügy finanszírozásának kérdése. Azért kezdeményezte az Orvosi Kamara a kerekasztalt, hogy a különböző pártok képviselőivel, az Egészségügyi Minisztériummal, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatósággal, az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságával egy olyan közös javaslatot tegyen, ami biztosítja az egészségügy finanszírozását az elkövetkezendő években. A kerekasztal a későbbiekben megvitatja az egészségügyi intézmények szervezeti felépítését. Egészen más egészségügyi struktúrát képzelnek el, amiben az önkormányzatoknak és a tulajdonnak sokkal nagyobb a szerepe, mint a jelenlegi központi állami intézmények szervezetének. A központi irányítás helyett közösségek, falvak, városok, megyék felügyelnék az egészségügyi intézmények munkáját. Csehák Judit miniszterasszony az MTI kérdésére válaszolva elmondotta: a Magyar Orvosi Kamara egész eddigi tevékenysége segítette a minisztérium munkáját. Ennek a fórumnak általa kezdeményezett összehívása hozása rendkívül jelentős, hiszen a különböző pártok, a minisztérium és az orvoskamara képviselői vitatkoztak, gondolkodtak együtt az egészségügy érdekében, s alakítottak ki közös álláspontjukat a beteg emberért. A miniszterasszony fontosnak vélte kiemelni, hogy a kerekasztal képviselői nemcsak a korszerű egészségügyről, hanem a társadalombiztosítás érdekeiről is gondolkodtak. Mint elmondotta, az Országgyűlés társadalombiztosítási bizottsága december 13-án vitatja meg a kérdéskört. Végezetül hangoztatta: miután az egészségüggyel kapcsolatosan igen sok fenntartás fogalmazódik meg az orvostársadalomban - s a lakosság körében is -, fontosnak tartja, hogy a szakma képviselői egyetértésre jutottak a különböző pártok képviselőivel. (MTI)
1989. december 12., kedd 18:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|