|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülése
|
1989. december 12., kedd - Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága keddi ülésén egyetértett a Magyar Köztársaság 1990. évi állami költségvetéséről szóló törvényjavaslat beterjesztésével. A bizottság elfogadta a Honvédelmi Minisztérium 1990. évi költségvetési tervezetét azzal a megjegyzéssel, hogy az előirányzott összeget a továbbiakban nem lehet csökkenteni. A Belügyminisztérium jövő évi költségvetési tervezetében a képviselők nem tartották elegendőnek a bűnüldözésre és a közrendvédelemre előirányzott összegeket, ezért javasolták, hogy ezeket a tételeket belső átcsoportosítással emeljék meg. A Belügyminisztérium jövő évi költségvetési támogatását 25 milliárd 722 millió bevételét 410 millió forintban irányozták elő. A Honvédelmi Minisztérium tervezett 1990. évi költségvetési támogatása 35,8 milliárd, bevétele 4,6 milliárd forint. (MTI)
1989. december 12., kedd 17:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|