|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Vasárnap: a tapasztalatok összegzésével zárult a politikai párbeszédsorozat
|
1989. december 10., vasárnap - Vasárnap a Parlamentben az Országgyűlés és a kormány tisztségviselői összegezték a megelőző napokban folytatott politikai párbeszédsorozat tapasztalatait.
Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke bevezetőjében emlékeztett rá: a tanácskozások első napján - pénteken - a politikai pártokkal és a parlamenti politikai csoportok vezetőivel, a második napon - szombaton - pedig a gazdasági, munkavállalói érdekeket képviselő szervekkel cseréltek véleményt az ország jövőjét alapvetően meghatározó politikai és gazdasági kérdésekről. Rövid áttekintésében kiemelte, hogy bár a pártok is és az érdekképviseleti szervek is más szemszögből közelítettek a tárgyalt témákhoz, abban a többség egyetértett, hogy mielőbb meg kell tartani az országgyűlésiképviselő-választásokat. Ugyancsak a többség vélekedett úgy: az új parlament és kormány hivatalba lépéséig a jelenlegi testületeknek működőképeseknek kell maradniuk. A gazdasági kérdéseket, főként a jövő évi költségvetés tervezett intézkedéseit illetően viszont továbbra is sok kétség fogalmazódott meg. A tárgyalófelek - elsősorban az érdekképviseleti szervezetek - a kormány programját sokkal inkább tudomásul vették, sem mint egyetértettek azzal. Az Országgyűlés decemberi ülésszakát előkészítő tanácskozássorozat utolsó konzultációja is zárt ajtók mögött zajlik. A megbeszélés eredményeiről délután Fodor István és Németh Miklós miniszterelnök ad tájékoztatást, ezt követően pedig a tárgyaláson résztvett politikai pártok képviselői fejtik ki álláspontjukat. (MTI)
1989. december 10., vasárnap 12:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|