|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódott a politikai párbeszéd-sorozat a Parlamentben (1. rész)
|
1989. december 9., szombat - Az Országgyűlés és a kormány, illetve az érdekképviseleti szervek vezető személyiségei ültek tárgyalóasztalhoz szombaton a Parlamentben - folytatva azt a tanácskozás-sorozatot, amelynek célja a lehető legszélesebb körű konzultáció az ország jövőjét érintő legfontosabb politikai és gazdasági kérdésekről.
Az Országgyűlés és a kormány tárgyaló küldöttségei - élükön Fodor Istvánnal, a Parlament megbízott elnökével és Németh Miklós miniszterelnökkel - elsősorban az 1990. évi költségvetésről, a lakásgazdálkodással, a lakbérrendszerrel, a lakásépítési kölcsön kamataival, továbbá a társadalombiztosítással összefüggő intézkedési tervekről, törvényjavaslatokról cseréltek véleményt az érdekképviseleti szervekkel. Emellett szót váltottak arról is: mikorra tűzzék ki az országgyűlésiképviselő-választásokat, s ennek függvényében hogyan folytatódjék a törvényhozói munka. Az eszmecserén az Agrár Szövetség, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Hazafias Népfront, a KIOSZ, a KISOSZ, a Magyar Gazdasági Kamara, az OKISZ, a SZOT, a SZÖVOSZ, a Tanácsi Önkormányzatok Országos Szövetsége, a TOT, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Vállalkozók Országos Szövetsége vezető képviselői vettek részt. Fodor István a tanácskozást megnyitó bevezetőjében utalt rá: a feladat szokványos, ám a kialakult politikai és gazdasági helyzet korántsem tekinthető annak. Jövőre ugyanis mindenképpen lejár az Országgyűlés és a kormány mandátuma, viszont a választások ezúttal egy új hatalmi struktúra működésének kezdetét jelentik. A gazdaság állapota pedig parancsolóan követeli olyan intézkedések törvénybe iktatását, amelyek a társadalom eddig is erősen igénybe vett tűrőképességét további próbának vetik alá. A választásokig hátralévő időszakban tehát az Országgyűlésnek e körülményeket figyelembe véve kell felelős döntéseket hoznia - mondotta. Ezt a felelősséget azonban sem a Parlament, sem a kormány nem kívánja áthárítani senkire, mégis azt tartja célszerűnek, hogy a döntéselőkészítés folyamatába bevonja mindazokat a politikai erőket, amelyek a választások után a hatalmat gyakorló testületek bázisát alkotják majd, illetve különböző társadalmi csoportok, rétegek érdekeit képviselik. A zárt ajtók mögött lezajlott tanácskozásról ismét az Országgyűlés és a kormány szóvivői adtak tájékoztatást, ezúttal azonban már a tárgyaló felek bevonásával. (folyt. köv.)
1989. december 9., szombat 18:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|