|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Gorbacsov - tárgyalások
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. november 29. szerda (MTI-TUD) - ,,A kelet-nyugati kapcsolatok Európában eljutottak az együttműködés szakaszához. Messze vagyunk azonban még az európai közös háztól. Meg kell konkrétan találni az átmeneti szakasz lépcsőfokait, az együttműködés lehetséges tényleges formáit,, - így foglalta össze a köztársasági elnöki szóvivője Cossiga elnök és Gorbacsov megbeszélését.
Az új Európának - ebben teljes egyetértés mutatkozott a felek között - a helsinki okmány kijelölte keretek között kell kialakulnia: a határok sérthetetlensége mellett, a leszerelés és a gazdasági együttműködés fokozásával, az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartásával. A kétoldalú, szovjet-olasz kapcsolatokban ,,minőségi ugrásnak,, kell bekövetkeznie az elkövetkező időszakban a másnap aláírásra kerülő megállapodásokkal. Ebben szintén egyetértés alakult ki. Gorbacsov biztosította az olasz vezetőket, hogy a máltai csúcson nem lesz újabb nagyhatalmi megállapodás Európáról az európaiak feje fölött. A szóvivők szerint mindkét fél úgy látja, hogy a német egyesülés ideje még nem jött el Európában, és az nem választható el a szövetségi rendszerek fokozatos felszámolásának haladásától. A miniszterelnökségen folyó megbeszélésen nyolctagú küldöttségek foglaltak helyet az asztal két oldalán Gorbacsov és Andreotti mellett (a szovjet küldöttségben Sevardnadze, Jakovlev és Adamisin külügyminiszter-helyettes). A tárgyalások után a látogatás első napja hangversennyel és díszvacsorával zárul a Quirinale palotában. +++
1989. november 29., szerda 19:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|