|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
|
|
|
|
|
Bonn és Varsó - Idegesség és kételyek (1.rész)
|
Varsó, 1989. november 8. szerda (MTI-Panoráma) - Feszült, ideges légkör, nem titkolt kételyek jellemezték Varsóban a bonni kancellár lengyelországi látogatásának kezdetét megelőző órákat. Az utolsó percekig tartottak a két kormányfő megbizottai között az előkészítő megbeszélések, amelyek még a Rakowski-kormány idején kezdődtek, majd a Mazowiecki-kormány hatalomra jutása után felgyorsultak.
Nem kedvezett a légkörnek a Kohl programja körül kibontakozott huza-vona (a kancellár végül is lemondott a Szent Anna hegyi templom német nyelvű miséjén való részvételről), s az sem, hogy az NSZK varsói nagykövetét alig néhány nappal a látogatás előtt leváltották, eddig pontosan nem tisztázott okok miatt. Az új nagykövet alig két nappal a látogatás előtt adta át megbízó levelét Jaruzelski köztársasági elnöknek. Az NDK-ban kialakult helyzet Bonnt és Varsót egyaránt váratlanul érte, és bonyolultabbá tette a lengyel-német megbékélés első nagy fontosságú aktusának minősülő látogatás előkészítését. Három telefonbeszélgetés is szükségessé vált Kohl és Mazowiecki között. A varsói kételyek azonban nem a mostani látogatás várható eredményeivel kapcsolatosak, hanem a lengyel-német viszony távlataival, mindenekelőtt a német újraegyesítés szinte elemi erővel napirendre került kérdésével. Az új lengyel kormány ebben a tekintetben váratlan fordulatot hajtott végre: a német újraegyesítést a németek belső ügyének minősítve leszögezte, hogy az egyesítésnek békét és az európai határok biztonságát is jelentenie kell. Adam Michnik képviselő a Szolidaritás lapja - a Gazeta Wyborcza - hasábjain így fogalmazott: ,,A sztálinista rend maradványainak görcsös támogatása az NDK-ban - Németország megosztottsága alapjának megőrzéseként - nem szolgálja Lengyelország nemzeti érdekeit.,, Az új lengyel kormány álláspontja a német egyesülés kérdésében igen pozitív fogadtatásra talált Bonnban, s a viszonzás az NSZK részéről minden eddiginél eltökéltebb és jelentősebb gazdasági támogatásban fog valószinűleg testet ölteni. Varsó a legtöbbet immár nyilvánvalóan Bonntól várhatja, azaz Párizs, London és Washington, a régi hagyományoknak megfelelően, csak a második vagy a harmadik hegedűs szerepét vállalhatja Kelet-Európa eme neuralgikus térségében. (folyt.)
1989. november 9., csütörtök 15:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|