|
|
 |
|
 |
A szakemberek leninizmusa
|
Pár hete egy nagyra tartott erdőmérnök barátom botránkozott meg
azon, hogy én az erdőket legszívesebben a területileg illetékes
tanácsok tulajdonába adnám. Indulatosan tiltakozott az ellen, hogy a
hozzá nem értőknek adjuk az erdőket. Szerinte legyen az az
erdőmérnököké, akik értenek hozzá, akik arra szakmailag a
legalkalmasabbak.
Pár napja egy kiváló pedagógus, aki jelenleg éppen egy újtípusú
kísérleti gimnázium szervezésével vívott ki elismerést,
elképzelhetetlennek, sőt, súlyos hibának tartotta, hogy akadnak,
akik az iskolák feletti felügyeletet a tanácsokra akarják bízni. Ő a
pedagógusban látja a legnagyobb garanciát a jó iskolarendszerre.
Mindketten felháborodottan utasították vissza, hogy ők tipikus
elitisták lennének. Mivel rajtuk kívül napról napra találkozom
hasonló esetekkel, indokolt a jelenséggel részletesebben is
foglalkozni.
Az ipari forradalom óta Európa második vonalában, vagyis azokban
a társadalmakban, amelyek nem kerültek a polgárosodás, a gazdasági
fejlettség élvonalába, él az a meggyőződés, hogy a politikai és
gazdasági utólérés csak a felvilágosult elit, valamiféle élcsapat
vezetése, sőt erős hatalma mellett valósítható meg, mert a nép még
éretlen a feladatra.
Az elitnek ezt, a vezetésre és hatalomra való előjogát a
tisztességesek ugyan átmeneti jelenségnek tekintik, azaz a
segítségükkel nagykorúvá váló népnek majd vissza fogják adni a
hatalmat. Ezt a szándékot kezdetben felvilágosodásnak hívták, 1917
után pedig leninizmusnak. Lenin ebben a tekintetben nem talált ki
semmi újat, arra épített, amit Európa keleti felében az értelmiség
pártállástól, ideológiától függetlenül hitt. Éppen ezért nem elég a
leninizmussal vitába szállni, hanem ugyanezt kell tenni kell a
térség értelmiségének jellemző szemléletével is. (folyt.)
1989. december 11., hétfő 13:53
|
Vissza »
|
|
A szakemberek 2.
|
Kezdjük a negatív tapasztalatokkal:
A 18. századi abszolútizmus ugyanúgy kudarcot vallott, mint a 20
századi leninizmus, méginkább a karizmatikus vezetést követelő
fasizmus és sztálinizmus. Nem ismer a történelem példát arra, hogy
egy társadalmat felülről, az elit vezetése alatt meg lehetett volna
váltani. Az elitet gyorsan kiütik a hatalomból a technokrata
karrieristák, akik már nem is a népért akarnak diktatúrát, hanem a
nép ellen. A társadalom felülről való megváltására tett kísérletek
mindíg és mindenütt azzal a következménnyel jártak, hogy a népet még
kiskorúbbá tették, hiszen a népet éppen attól fosztották meg, ami
nagykorúvá tette volna: a hatalomban, a felelősségben való
részesedéstől.
Ma a társadalmi és gazdasági fejlődés élvonalába csak az olyan
országok tartoznak, ahol a hatalom alapja a nép volt, ahol az
egyének, a családok, a lakóhelyi közösségek hatalmára épült a felső
hatalom, ahol a társadalom alulról szerveződött. Ezt a tényt a
közvélemény előtt eltakarja, hogy a példát a nagyhatalmaktól veszik,
ahol a felső vezetés szükségszerűen világpolitikai szerepet vállalt.
Egészen más kép áll elő, ha a kis országokra gondolunk. Azoknál
évszázadok óta ismeretlen az erős központi hatalom, azokban a
lakosság külpolitikai érdeklődése minimális, de még az országos
politikát is másodrendűnek tekintik. A lakosság elsősorban a helyi
választásokon vesz aktívan részt, a helyi lapokat olvassa, a helyi
közbiztonsággal, a helyi iskolával törődik.
Tudom, hogy reménytelen feladatra vállalkozom, amikor a
szakembereket arról akarom megyőzni, hogy fogadják el, nemcsak a
társadalom, hanem a szakmájuk is akkor jár jobban, ha a hatalmat a
lakosság helyi képviseletére bízzák. Mégis meg kell kísérelnünk,
mert ebben rejlik a jövő záloga. Higgye el az erdőmérnök, hogy ott
gazdálkodnak az erdőkkel a leghosszabb távon jól, ahol a lakosság a
tulajdonos. Higgye el a pedagógus, hogy ott jobbak az iskolák, ott a
jobban fizetettek a pedagógusok, ahol az iskolák gazdája a helyi
lakosság által választott tanács.
Egyetlen reményem az, hogy a lakosság nagykorúságában minden
szakember csak a saját szakterületére vonatkoztatva kételkedik.
Vagyis a szakemberek általában demokraták, csak szakmájukon belül
leninisták, elitisták. A politikai demokráciában a szakemberek maguk
is, mint a néphatalom képviselői adják le szavazataikat, és ezzel a
saját szűkebb szakterületükön meg is szüntetik vágyaik
teljesítésének politikai bázisát. Ezért jó az, ha a szakterületek
hatósági felügyeletének vezetését nem a szakma legjobbjaira, hanem a
néphatalom legjobb képviselőire bízzák. (MTI-Press)
1989. december 11., hétfő 13:56
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|