|
|
|
|
Pártok az Ellenzéki Kerekasztalról
|
1989. november 16., csütörtök - ,,Az úgynevezett Ellenzéki Kerekasztal betöltötte eddigi szerepét, további fenntartása már akadályozná a társadalmi közmegegyezést,, - rögzítette közös állásfoglalásában hat párt, illetve a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége. A dokumentumot aláírók - a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Magyar Függetlenségi Párt, a Független Magyar Demokrata Párt, a Magyar Néppárt, a Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, illetve a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége - természetesnek tartják, hogy az EKA megszünését csak az abban részt vevők mondhatják ki. Elengedhetetlenül szükségesnek és haladéktalanul megvalósításra váró feladatnak ítélik, hogy november 26-át követően az ország lakosságát érintő bármilyen horderejű kérdésben a tárgyalóasztal egyik oldalán a kormány, a másikon pedig csak azok a szervezetek foglalhassanak helyet, amelyek már jelenleg is pártként működnek, illetve a megadott határidőn belül párttá alakulásukat bejegyeztetik.
Kovár Gyula, a Független Magyar Demokrata Párt szóvivője - az aláírók megbízásából és nevében - a dokumentumot ismertetve elmondta azt is az MTI-nek: az állásfoglalást Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének megküldték, kérve a jelenlegi legmagasabb közjogi méltóságot betöltő személyt, hogy az állásfoglalást ismertesse az érintettekkel. A szóvivő történelmi jelentőségünek ítélte a hat párt és a Politikai Foglyok Szövetségének együttes fellépését, mert véleménye szerint képesek voltak félretenni vélt vagy valós sérelmeiket, egymás iránti bizalmatlanságukat. A hat szervezet egysége - nézete szerint - már olyan erő, amely előmozdíthatja nemcsak szóban, hanem tettekben is az oly sokat hangoztatott, de érdemben eddig meg nem valósult nemzeti közmegegyezést - mondta végezetül. (MTI)
1989. november 16., csütörtök 17:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|