|
|
|
|
Tájékoztató az MSZP Budapesti Intéző Bizottságának üléséről (1. rész)
|
1989. december 8., péntek - Az MSZP Budapesti Intéző Bizottsága támogatja a parlament MSZP-frakciójának javaslatát, hogy az országgyűlési képviselőválasztások első fordulóját február 25-re írják ki. Ezt a jelenlegi politikai és gazdasági helyzet indokolja, s a politikai stabilitás erősítését szolgálná. A bizottság fontosnak tartja a kormány működőképességének megerősítését, ugyanakkor a testület véleménye szerint a lakáskamat-emelés, és a jövő évre tervezett infláció mértéke nem elfogadható. Az MSZP a reálbérek színvonalának megőrzését is igényli. Egyebek között erről tájékoztatta a sajtó képviselőit Steiner Arnold, a Budapesti Intéző Bizottság titkára pénteken.
Az Intéző Bizottság csütörtöki ülésének eseményeit összefoglalva, a testület álláspontját tolmácsolva hangoztatta: nem vesztett semmit aktualitásából az, hogy a nép döntsön a köztársasági elnök személyéről. Ehhez azonban az alkotmány ilyen irányú módosítása szükséges. Szerinte a pártok álláspontja e kérdésben közel áll egymáshoz, arról viszont, hogy ki fogja kezdeményezni ezt az Országgyűlés ülésszakán, még nem tudott közelebbit mondani. Szólt arról is, hogy az Intéző Bizottság egyetért az etnikai kódex elkészítésével, hogy megteremtődjön a politikai ellenfelek vitáinak erőszakmentes kerete. Csatlakozik ahhoz a felhíváshoz, amely minden felelősen gondolkodó pártot, szervezetet nyilvános ülésre hív december 19-ére, az erőszakmentesség chartája kialakításához. A bizottság titkára röviden ismertette a december 18-ára tervezett fővárosi MSZP-értekezlet ,,forgatókönyvét,,. A pártértekezleten határozzák meg a választási programot, döntenek a fővárosi párttestület felépítéséről, s személyi kérdésekről is. A párt legfontosabb feladata, hogy minden törvényes politikai eszközzel a számára lehető legjobb eredményt érje el a választásokon. Beszámolt arról is, hogy a pártvagyon leltározásával egy hét múlva végeznek, s akkor részletesen tájékoztatják a közvéleményt a párt tulajdonában, kezelésében lévő ingatlanokról. Steiner Arnold szerint a pártdokumentumok archíválását szenzációkeltően tálalták a tömegtájékoztatásban; kifogásolta, hogy a TV-2 egyik műsora titkos akciónak igyekezett bemutatni az irattári selejtezést. A Köztársaság téri épületnél felvett hajnali képsorok ezt sejtették, holott csupán arról van szó, hogy a papírgyárak munkarendjéhez kell igazodniuk. (folyt.köv.)
1989. december 8., péntek 15:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"- 1-357-494: A tegnapi napzártán fel voltam háborodva. Ha a közönség veszi a fáradságot, hogy odaüljön éjjel a Napzárta elé, akkor a riporter vegye a fáradságot ahhoz, hogy nemcsak a meghivottak a vendégei, ami nem mindegy, akár kiről van szó, miniszterről vagy utcaseprőről, de a közönséggel szemben is ne feküdjön le, és ne ilyen minősíthetetlen agressziv hangon beszéljen. Nem hagyta szóhoz jutni az embereket. Van erre egy kulturáltabb módszer, nem az amit ő alkalmazott. Nagyon csodálom, hogy a főszerkesztőség jóváhagyta ennek az embernek a szereplését."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|