|
|
|
|
NDK: Schalck-Golodkowski - polgári szolgálat - Vogel
|
Berlin, 1989. december 8. péntek (Reuter/AFP/dpa) - Alexander Schalck-Golodkowski, a hűtlen kezeléssel vádolt volt keletnémet államtitkár kapcsolatban állt a hírszerzéssel - legalábbis ezt állította a keletnémet biztonsági szolgálat egy magát megnevezni nem kívánó alkalmazottja a televízió egy csütörtöki adásában. A berlini televízió ujságírói ezúttal első ízben nyertek bebocsátást a titkosrendőrség főhadiszállására. Schalck-Golodkowski szerdán Nyugat-Berlinben feladta magát a hatóságoknak.
- Azt tudom, hogy a nemzetvédelmi miniszter közvetlen kapcsolatban állt Schalckkal. Megállapodás létezett közöttük bizonyos, országos gazdasági érdekeket is szolgáló titkosszolgálati tevékenységről. Köztudott, hogy ezen a téren történtek lépések a technológiaátadást tiltó nyugati embargó ellensúlyozására - mondta a biztonsági szolgálat munkatársa, hozzátéve, hogy tudomása szerint Schalck-Golodkowski közeli és gyakori kapcsolatban állt nyugatnémet cégek és a kormány képviselőivel. Theodor Hoffmann tengernagy, nemzetvédelmi miniszter a Junge Welt című lapnak adott, pénteken nyilvánosságra hozott nyilatkozatában azt mondta, hogy az ellenzék által követelt polgári szolgálat már a jövő év májusától bevezetésre kerülhet. Elmondása szerint az erre vonatkozó törvénytervezet készen áll, már csak a parlamenti jóváhagyás van hátra. A miniszter nem zárta ki a jelenleg 18 hónapos katonai szolgálati idő csökkentését sem. Végezetül elmondta, hogy nem híve a látványos katonai parádéknak. Az NDK fennállásának 40. évforduláján még nagy dísszemlét tartottak. Az ötvenedik évfordulóra a hadsereg esetleg már olyan kicsi lesz, hogy nem is lehet katonai parádét tartani - vélekedett a miniszter. Wolfgang Vogel neves keletnémet ügyvéd az ifjusági rádió egyik adásában kijelentette, hogy - ha felkérik rá - elvállalja Erich Honecker védelmét. Ellene van azonban annak, hogy Honeckert - ,,egyedüli rosszfiúként,, - sarokba állítsák, mert véleménye szerint itt kollektív felelősségről van szó, amely az akkori Politikai Bizottságot testületileg érinti. +++
1989. december 8., péntek 15:49
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"- 1-357-494: A tegnapi napzártán fel voltam háborodva. Ha a közönség veszi a fáradságot, hogy odaüljön éjjel a Napzárta elé, akkor a riporter vegye a fáradságot ahhoz, hogy nemcsak a meghivottak a vendégei, ami nem mindegy, akár kiről van szó, miniszterről vagy utcaseprőről, de a közönséggel szemben is ne feküdjön le, és ne ilyen minősíthetetlen agressziv hangon beszéljen. Nem hagyta szóhoz jutni az embereket. Van erre egy kulturáltabb módszer, nem az amit ő alkalmazott. Nagyon csodálom, hogy a főszerkesztőség jóváhagyta ennek az embernek a szereplését."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|