|
|
|
|
Két német állam - berlini sajtó (1.rész)
|
Pach Ferenc, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. december 8. péntek (MTI-tud) - Az NDK önállóságának biztosításával, a német újraegyesítés körüli vitákkal foglalkozik több cikk a pénteki berlini lapokban.
A Németország jövőjére vonatkozó minden elképzelésnek a két német állam létezéséből kell kiindulnia - hangsúlyozta Willy Brandt, az SPD tiszteletbeli elnöke a Der Morgen című lapnak nyilatkozva. A nyugatnémet közélet ,,nagy öregje,, mint elmondta, két alapgondolatban is egyetért azzal a felhívással, amely az NDK önállóságának fenntartása mellett száll síkra. Egyrészt realitás a két német állam léte, másrészt az NDK állampolgárainak szuverén joga eldönteni, hogy miként alakítják ki országuk politikai, gazdasági életét - mondta Brandt. Majd ezt követően tehetők meg szerinte az eddigi együttműködésen túlmenő, az erőteljesebb közeledéshez vezető lépések. A szociáldemokrata vezető a Neue Zeit című berlini lapnak is nyilatkozott a kelet-európai változások nyomán felsejlő összeurópai fejlődésről. Brandt szerint tíz éven belül egész Európa ismét összenő és másfél évtizeden belül az európai országok gazdasági közössége is megteremtődik. Reménye szerint még a kilencvenes években létrejön egy európai környzetvédelmi hatóság, valamint a kontinens országait átfogó kultúrális szervezet. Az ilyen irányú fejlődés megkönnyítené a németeknek, hogy eldöntsék, mennyire szorosan kapcsolódjanak egymáshoz - vélte Brandt. A két német állam határozottabb közeledése mellett szólt Nyugat-Berlin volt kormányzó polgármestere, a kereszténydemokrata Eberhard Diepgen. Ugyancsak a Neue Zeitnek nyilatkozva Diepgen, aki a nyugat-berlini CDU elnöke, úgy vélte, hogy az NDK lakossága előbb vagy utóbb a nemzeti közösség megteremtése mellett foglal állást. A kereszténydemokrata vezető szerint Kohl kancellár tízpontos konföderációs terve óvatos utat jelöl ki a két német állam közeledéséhez. A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez elengedhetetlen, mondta, az NDK gazdasági teljesítőképességének növelése. (folyt.)
1989. december 8., péntek 11:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"- 1-357-494: A tegnapi napzártán fel voltam háborodva. Ha a közönség veszi a fáradságot, hogy odaüljön éjjel a Napzárta elé, akkor a riporter vegye a fáradságot ahhoz, hogy nemcsak a meghivottak a vendégei, ami nem mindegy, akár kiről van szó, miniszterről vagy utcaseprőről, de a közönséggel szemben is ne feküdjön le, és ne ilyen minősíthetetlen agressziv hangon beszéljen. Nem hagyta szóhoz jutni az embereket. Van erre egy kulturáltabb módszer, nem az amit ő alkalmazott. Nagyon csodálom, hogy a főszerkesztőség jóváhagyta ennek az embernek a szereplését."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|