|
|
|
|
- Az MSZMP ujjászületéséről - 2.folyt.
|
- Visszautalnék az előző kérdésre. Itt több, legalább két pártról van szó egy párton belül, a vezetőségen belül - s ez nyilvánvaló. Mindkét irányzatnak szerintem szüksége van egymásra, hogy mint párt fennmaradjon - de ez óriási nehézséget fog szülni most, a közeljövőben, és később is: hogy valóban ki mit mond, hogyan dönt? Arra is emlékeztetnék, hogy Grósz Károly most beismerte, hogy hibát követett el akkor, amikor Németh Miklóst javasolta a miniszterelnöki posztra. Németh Miklós, akkor úgy tűnt, hogy Grósz Károlynak tulajdonképpen egy - mit mondjak - talán tanítványa? - De Németh Miklós rendkívüli módon függetlenítette magát Grósz Károlytól. Most megint úgy néz ki, hogy Thürmer Gyula valamilyen módon Grósz Károlynak egy ilyen utódja, sokféleképpen úgy lehet ezt értelmezni, hogy Grósz politikáját fogja majd talán a gyakorlatban is véghezvinni. Még érdekes az is, hogy Thürmer Gyula Moszkvában végzett, rendkívül jó kapcsolatai vannak a szovjet vezetéssel, és persze azt is megemlíteném röviden, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az MSZMP-kongresszust. Most, hogy végül is ez a fajta vezetőség hogy fog megbirkózni ezekkel a belső problémákkal - ezt nehéz így előre megjósolni. Én úgy látom, hogy Grószéknak sikerül majd - vagy megpróbálják legalábbis - kiszorítani a vezetőségből a régebbi vezetést, a régebbi vezetőségnek az embereit, például Puja Frigyest. Marosán György gyakorlatilag csak egy szimbólum: túl idős ahhoz, hogy a vezetőségben részt vegyen, és ilyen módon.... - Gábor Ne haragudj, de azért - kínai példákat véve - tulajdonképpen most Marosánnak kellene annak lennie, aki - mint egy sor más túlélő, mert végeredményben Grósz is túlélő, ő is már néhányszor visszajött a hatalomba - Marosánnak voltak nagyon tüneményes visszatérései. Képzelj el egy olyan MSZMP-t ahol Marosán győztesen jön ki. - Ezt nem tartom valószinűnek.+++
1989. december 18., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|