|
|
|
|
- Parlamentáris kormányválság? - 1.folyt.
|
A legszenvedélyesebb viták a költségvetés körül várhatók. A kormány álláspontját utoljára Horn Gyula külügyminiszter fejtette ki a Magyar Televízió Hét című adásában, és világos, hogy az ország fizetőképességének megőrzése érdekében el kell fogadni a Valutaalap szigorú követelményeit. A nemzetközi segélyakciók megindulásának előfeltétele, a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodás, azaz a költségvetési támogatások és a rubel-export radikális csökkentését, amely gyárak bezárásával, munkanélküliséggel jár majd, és szükségessé teszi az alapvető élelmiszerárak, a lakbérek valamint a lakáshitel-kamatok emelését. A tervezett intézkedések következtében az infláció valószínűleg 20 százalék felett lesz, és a reálbérek a kormány számításai szerint csökkennek. Az elmúlt hét parlamenti bizottsági ülésein nagy ellenállás bontakozott ki a képviselők körében a tervvel szemben. A lakásfinanszírozás módosítására tett kormányjavaslatot egyik parlamenti bizottság sem fogadta el és könnyen lehet, hogy ezen bukik meg az egész költségvetés. Az Országos Tervhivatal elnökhelyettese a ma esti Hét-ben is csak 50 százalékra becsülte az új kompromisszumos javaslat parlamenti elfogadásának esélyét. Zavarok mutatkoztak az ellenzéki pártokkal való egyeztetés terén is. A kormány kapva kapott azon az ajánlaton, amelyet az egyes ellenzéki pártok tettek, azaz, hogy érdemi egyeztető tárgyalások lefolytatása esetén pártpolitikai okokból nem fogják támadni a szükséges gazdasági intézkedések bevezetését. Az elmúlt hét végén a kormány az összes politikai erő bevonásával úgynevezett nemzeti csúcstalálkozót rendezett, de ellenzéki körökből olyan hírek láttak napvilágot, hogy ezen nem nyílott mód semmiféle érdemi tárgyalásra, és ezért az ellenzék nem tartja magára nézve feltétlen kötelezőnek korábbi ajánlatát. Az egyre feszültebb helyzetben Németh Miklós kijátszotta az utolsó kártyát és kijelentette: bizalmi kérdésnek tekinti a költségvetést és sem szakmai, sem lelkiereje nincs, hogy új variációt dolgozzon ki. Ha az országgyűlés nem fogadja el a beterjesztett tervet - akkor lemond. Bár valószínűbbnek látszik, hogy a kormány és az Országgyűlés a legvitatottabb kérdésekben kompromisszumot köt, de még az sem teljesen kizárt, hogy a jövő héten kitör az első parlamentáris kormányválság egy kelet-európai országban.+++
1989. december 17., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|