|
|
|
|
Támogatások Romániának
|
Genf, Koppenhága, Prága, 1989 december 24. vasárnap (AFP) - A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága vasárnap délután 11 tagú mentőcsapatot küld Várnába, hogy onnan közúton érje el a román fővárost.
Mivel a bukaresti repülőteret még mindig zárva tartják, ezért indul Várna felé az orvosokból álló vöröskeresztes csapat. A Vöröskereszt hollandiai szervezetének DC-10-es repülőgépe várhatóan hétfőn érkezik majd Genfbe, hogy ott 60 tonnányi gyógyszeradományt vegyen föl és azt Romániába vigye. A Vöröskeresztnek egyébként péntek este érkezett meg a bukaresti repülőtérre az első, orvosokból álló küldöttsége. A csoport a heves harcok miatt a repülőtéren rekedt és ott kezdte el a ,,sebesültek százainak,, ápolását. Az AFP francia hírügynökség szerint nem kapott bukaresti leszállási engedélyt a Dán Vöröskereszt által bérelt repülőgép sem, ezért az Budapestre szállítja a fedélzetén lévő 12 tonna gyógyszert, amelyet szintén közúton akarnak Romániába juttatni. Uffe Ellemann-Jensen dán külügyminiszter egyébként bejelentette, hogy a kormány 8 millió dán korona azonnali segélyt nyújt. Emellett a dán humanitárius szervezetek is adománygyüjtő nemzeti akcióba kezdtek. Temesvárra érkezett az első csehszlovák segélyszállítmány - jelentette a CTK hírügynökség, megjegyezve, hogy ,,a városban változatlanul bonyolult a helyzet,,. Öt mentőautóból és egy kisebb teherautóból állt a gyógyszert és élelmiszert szállító konvoj, amelyet a demokratikus mozgalmak képviselői állítottak össze. Hírek szerint több ezer fontra rúgó pénzadományokkal árasztják el a brit Vöröskeresztet - közölték Londonban. A szervezet felhívására igen sokan ajánlják föl adományaikat, ,,rendkivüli az emberek érdeklődése,,.+++
1989. december 24., vasárnap 14:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Tőkés László nagy bajban volt. Egyházi elöljárója, a Ceausescuval kollaboráló Papp püspök már hetekkel korábban, élve egyházfői jogával, eltávolította Tőkés Lászlót temesvári gyülekezete éléről, csakhogy ezt sem Tőkés, sem pedig hívei nem fogadták el. Ez bizony engedetlenség volt a javából, Romániában merőben szokatlan dolog! Várható volt, hogy a rezsím ezt nem hagyja annyiban, és előbb-utóbb valamilyen fenyegető formában fellép László ellen. A lelkészről azidő tájt névtelen hírhozók halált megvető bátorsággal amatőr filmfelvételt készítettek, amit aztán a Panoráma mint saját anyagát mutatott be, később fillérekkel "jutalmazva" a bátor filmkészítőket. De hát ez egy másik történet... Ildikó szinte folyamatosan a telefon mellett ült, közben esténként és éjszakánként a rádiót hallgattuk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|