|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Motoros találkozó a Velencei-tónál
|
![](../img/spacer.gif)
1989. július 17. hétfő (MTI) - A Ferencvárosi Kinizsi Motoros Club július 28-tól 30-ig tartja meg az 5. nemzetközi motoros találkozóját a velencei-tavi ifjúsági üdülőközpontban. Az eredménnyel kapcsolatos hétfői sajtótájékoztatón Juhász László, a klub elnöke bemutatta az egyesület életét és a rendezvény programjáról is szólt. Szavaiból kiderült, a ferencvárosi motorosklub már ötödik éve ténykedik, és komoly eredményeket ért el e rövid idő alatt is. 1988-ban a magyar motorkerékpárosok szövetségének a vándordíját és a ,,pontverseny legeredményesebb klubja,, címet is a IX. kerületiek szerezték meg. Lakatos József, a motoros találkozó főrendező-helyettese kért szót, és elmondta: 1500 résztvevőt várnak erre a versenyre. Persze ilyen téren jelentős a bizonytalanság, mert nem létezik előzetes nevezés, és az időjárás is nagyban befolyásolhatja a motorosokat. Ez a viadal nem a szó szoros értelmében vett verseny. A három nap során remélhetőleg a világ minden tájáról összegyűlt motorosok a helyi hagyományokkal is megismerkedhetnek, és gyönyörködhetnek a természeti szépségekben. A programban szerepel díszfelvonulás, ismerkedés a többi résztvevővel. Ami a találkozó versenyrészét illeti: a motorosok összemérik erejüket a terepügyességi versenyen, majd a közlekedésbiztonsági vetélkedőn. A programban szerepel motorok szépségversenye, a legmesszebbről jött férfi és nő díjazása, és még sok más érdekesség. A Velencei-tó partján ezen a három napon motoros alkatrészeket és felszereléseket árusító standot is felállítanak. Nevezni a helyszínen lehet, a nevezési díj 300 forint. A szervezett motorosok 50 százalékos kedvezményt kapnak.+++
1989. július 17., hétfő 15:05
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Tőkés László nagy bajban volt. Egyházi elöljárója, a Ceausescuval kollaboráló Papp püspök már hetekkel korábban, élve egyházfői jogával, eltávolította Tőkés Lászlót temesvári gyülekezete éléről, csakhogy ezt sem Tőkés, sem pedig hívei nem fogadták el. Ez bizony engedetlenség volt a javából, Romániában merőben szokatlan dolog! Várható volt, hogy a rezsím ezt nem hagyja annyiban, és előbb-utóbb valamilyen fenyegető formában fellép László ellen. A lelkészről azidő tájt névtelen hírhozók halált megvető bátorsággal amatőr filmfelvételt készítettek, amit aztán a Panoráma mint saját anyagát mutatott be, később fillérekkel "jutalmazva" a bátor filmkészítőket. De hát ez egy másik történet... Ildikó szinte folyamatosan a telefon mellett ült, közben esténként és éjszakánként a rádiót hallgattuk."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|