|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Kárpátaljára látogat Paskai László (2. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
- A szándékom az volt, hogy ha Ukrajna területére lépek, az ottani legfőbb egyházi vezetővel is véleménycserét folytassak. Erre most lehetőségem nyílik, ugyanis elsőként Ukrajna fővárosát, Kijevet keresem fel, ahol rövid tisztelgő látogatáson folytatok megbeszélést Filaret metropolitával. Ezután hatnapos kárpátaljai programsorozat kezdődik. Ungváron, Munkácson, Beregszászon, Akvaszvatinán, Nagyszőlősön, Huszton, Mezőkaszonyban és Szojván katolikus hívőkkel találkozom. A misén és bérmáláson kívül a terveim között szerepel kötetlen beszélgetésen is alaposabb ismereket szerezni az ottani hitéletről, az egyházi vezetők elképzeléseiről. Mint ismeretes, Kárpátalján alig negyven templom maradt fenn, s a második világháború óta nem volt papszentelés. Ma nyolc pap tevékenykedik, valamennyien hetven év felettiek. A látogatásomnak az is célja, hogy az átalakulás körülményei között, lehetőségeim szerint segítsem az ott élő katolikus híveket és papokat. A korábbi megbeszélések eredményeként értékelem, hogy a magyarlakta településekről papnövendékek érkezhetnek majd Magyarországra teológiai tanulmányaik elvégzésére. Engedélyt kaptam arra is, hogy vallásos könyveket juttathatok el Kárpátaljára. Ugyancsak a változásokhoz tartozik, hogy a nagyobb ünnepeken - legutóbb húsvétkor - Magyarországról érkező papok vesznek részt a liturgiákon. - Egy ilyen látogatás természetesen kapcsolódik más találkozásokhoz is - emlékeztetett a bíboros. - Így a különböző magyarlakta településeken megtartott miséken és a hívőkkel létrejövő beszélgetéseken túl várhatóan megbeszéléseket folytatok az ungvári ortodox, valamint a beregszászi református püspökkel is. A csaknem egyhetes programsorozat szerdán sajtókonferenciával zárul, amelyen tájékoztathatom az ujságirókat a látogatáson szerzett benyomásaimról, tapasztalataimról - mondotta végezetül Paskai László. (MTI - Kun Erzsébet)
1989. május 16., kedd 16:35
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Tőkés László nagy bajban volt. Egyházi elöljárója, a Ceausescuval kollaboráló Papp püspök már hetekkel korábban, élve egyházfői jogával, eltávolította Tőkés Lászlót temesvári gyülekezete éléről, csakhogy ezt sem Tőkés, sem pedig hívei nem fogadták el. Ez bizony engedetlenség volt a javából, Romániában merőben szokatlan dolog! Várható volt, hogy a rezsím ezt nem hagyja annyiban, és előbb-utóbb valamilyen fenyegető formában fellép László ellen. A lelkészről azidő tájt névtelen hírhozók halált megvető bátorsággal amatőr filmfelvételt készítettek, amit aztán a Panoráma mint saját anyagát mutatott be, később fillérekkel "jutalmazva" a bátor filmkészítőket. De hát ez egy másik történet... Ildikó szinte folyamatosan a telefon mellett ült, közben esténként és éjszakánként a rádiót hallgattuk."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|