|
|
|
|
VSZ-csúcs - keret
|
Dorogi Sándor és Tamássy Sándor, az MTI tudósítói jelentik:
Moszkva, 1989. december 4. hétfő (MTI-TUD) - Moszkvában hétfőn délután több mint négy órás tanácskozást folytattak a Varsói Szerződés tagállamai párt- és állami vezetői, amelyen Mihail Gorbacsov adott tájékoztatást Bush amerikai elnökkel folytatott máltai tárgyalásairól. A találkozó fontos mozzanata az a közös nyilatkozat, amelyben az öt érintett tagállam elítélte az 1968-as csehszlovákiai katonai bevonulást.
A Lenin-hegyen lévő kormányrezidencián tartott találkozó első felében Mihail Gorbacsov adott részeletekbe menő tájékoztatást római és vatikáni megbeszéléseiről és a szovjet-amerikai csúcstalálkozóról. A szünetet követően - amely alkalmat adott rövid kétoldalú eszmecserékre is - a tagországok küldöttségei fejtették ki véleményüket időszerű világpolitikai kérdésekről, s elképzeléseiket a szocialista államok politikai és gazdasági szövetségének jövőjéről. A találkozót Mihail Gorbacsov rövid összefoglalója zárta. A tanácskozást megelőzően Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfő a Kremlben másfél órás eszmecserét folytatott Németh Miklós miniszterelnökkel. Nyers Rezső, az MSZP elnöke hétfő este a magyar küldöttség szálláshelyén tájékoztatta a magyar sajtó képviselőit a találkozóról. A ferihegyi - valamint a pozsonyi és a belgrádi - repülőteret megbénító köd miatt a magyar küldöttség hazaindulásának időpontja hétfőn a késő esti órákig bizonytalan volt. +++
1989. december 4., hétfő 21:11
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|